Ars Poetica

FIGYELEM - NAGYON FONTOS!

Ez a blog informatív célokból íródott, azért, hogy megismerje mindenki a tetoválással kapcsolatos fertőzések egy ritka fajtáját. Ha felismered a művész munkáját akkor kérlek tartsd meg magadban, ne feltételezz bármilyen szándékosságot, ne ítélj meg senkit fölöslegesen!

Ha ez részedről megoldható, akkor örömmel látlak, de ha nem tudod előítéletek nélkül olvasni az írást, akkor kérlek menj el; biztosan találsz magadnak más témát a neten. - Köszönöm figyelmed; Román György

[nagylevegő....]

Naszóval... remélem mindenki kapaszkodik és ül, mert egy kicsit komolyabb témát fogunk feszegetni, ez pedig nem más, mint a tetoválással kapcsolatos fertőzések tapasztalása - sajnos saját bőrön.
Hol másutt kezdeném, mint a gondolatnál, amikor megfogant az emberben, hogy mit is szeretne viselni a bőrén; mi az a gondolat, Ars Poetica, amit képvisel azzal a nagyképű, kihívó "bőrviselettel", ami manapság oly trendi, népszerű a fiatalok körében.
 Megjegyzem: aki ismer, az tudja régóta van tetoválásom, régóta készülnek. Na nem pénzügyi hiányosságok okán; inkább a várakozás, a gondolatiság állandó formálódása, ami ilyen gyakran pihenőre késztet. Gondolkodásra, hogy mi lenne az, ami híven hirdethetné megalkuvás nélküli ellenkezésem a világ és a mai fiatalság otrombaságával, műveletlenségével és pökhendiségével szemben.
A bal karom után leálltam, fogalmam nincs miért tettem, de megállított valami. E "csendet" egy jó barátom halála törte meg, akinek képét a jobb mellemen viselem, immáron örökre. Asis... 11 év barátság volt... szerettem, de a srácaim (Krisztián és Gergő), az exem (Erika), de még az akkor új párom is (Berni) is...
[újabb nehéz levegő...]

Mit is mondhatok újat ennek a "gyönyörű" világnak? Mit adhatok neki pluszban?...nemcsak többet, de mást is. Hisz tudjuk: igazi gusztustalan sztereotípia párosul a tetoválásokhoz, természetesen arctalan, gerinctelen árnyaktól...névtelenségbe burkolózva, megvető pillantások kereszttüzében, homlokráncokból írott gondolatokkal terhesen, diplomásan, szakképzetten, erőtől, szorgalomtól, akarni vágyástól égve... tehetetlenül viselve egy örök béklyót... [egyként kinyalhatják... ha tiszta a nyelvük... és megengedem...]

Mi szólhatna szebben, mint egy arcul csapása ennek az irreverzibilis jelenségnek, amit ma társadalomnak neveznek... legyünk realisták: otrombák vagyunk... [már aki] és nem is törekedünk ennek feloldására....
Az állandó nyomás okozná? [vállhúzás..] nem hiszem.... talán beletörődtünk csodálatos Himnuszunk gondolataiba, hangvételébe, szavaiba... de nem a Himnusz okolható ezekért az áldatlan anti-humán állapotokért, a sok lélekben gyötört, sérült hulladék fiatalért... az otrombaság, barátaim.... a mindent átható lélektelen, cél nélküli gyötrése a másiknak szavakkal, pillantásokkal, tettel, beszéddel, bármivel, amivel neki, vagy az általa szépnek látott dolgoknak kárt és/vagy fájdalmat... sérülést, de lehetőség szerint - ha keveset is - de pusztulást okozhat.... az otrombaság és az otromba ember.... [kezdem sötéten látni a dolgokat?... talán]
Döntöttem: magamon szeretném viselni ennek a gondolatnak a magvasságát.... örökre és megmásíthatatlanul, de hogyan és miképp adhatok "hangot" és képet ennek az ambivalens érzésnek?

Álljunk meg itt egy szóra barátaim! Nem véletlen a sok ömlengés, a sok magyarázkodás, kicsapongás, basztatása a fiatal, dolgozni nem akaró, tudó, olvasatlan, műveletlen, "segílyen" felnevelkedett, osztásnál "szalámival verekedő", mindig más értékére éhes "nemzedéknek"... és itt nem csak a romák legaljáról beszélek, hanem magunkról barátaim... a magunk véreiről, akikre szégyennel és leszegett fejjel kellene még gondolni is... MI vagyunk az OK... ők pedig az OKOZAT... egy következmény-generáció, következmények nélküli világban...
Következmények nélkül... de nem számukra és különösképpen nem számunkra... Ők maguk a következmény, a kártékony eseményei a tér-idő kontinuumnak... én meg "sodródom a rendszerrel"... szar dolog szembenézni ebben a relációban fénysebességnél, hogy a tudás fénye csak a mögöttünk érkezőket érheti el időben... talán lassítani kellene...
[egy kis magyarázat, mert imádom a kvantummechanikát: képzeljünk el egy gyorsan mozgó űrhajót - de akár egy vasúti kocsit, mint Einstein kedvenc példáiban -, és annak két végén egy-egy petárdát. Tegyük fel, hogy ezeket egy-egy fényjellel lehet begyújtani; amit most meg is teszünk egy olyannal, amelyet pont az űrhajó közepén adunk ki, vagyis tőlük egyenlő távolságra.
Mit tapasztalunk az űrhajón belül, azaz vele együtt mozogva? Semmi különöset: elindul a két fényjel, majd megérkezik a két petárdához, és azok megörvendeztetik az utasokat egy-egy szép pukkanással. Természetesen egyszerre, mert hiszen a középtől egyenlő távolságra vannak, és a fény sebessége is ugyanaz a két irányban. No és mit tapasztalunk, ha mindezt kívülről szemléljük, egy olyan rendszerből, amelyhez képest az egész űrhajó mozog? (Vagy amely az űrhajóhoz képest mozog, ez az egyenértékűség miatt mindegy.) A fény most a mi rendszerünkben halad ugyanazzal a sebességgel minden irányban, így a hajóval együtt és azzal szembe is. Ezért nem kétséges, hogy a hajó elején lévő petárdát később fogja elérni, mint a végén lévőt; az utóbbi ugyanis a saját mozgásával elébe megy, az előbbi elszalad előle. Tőlünk nézve tehát a két petárda nem ugyanakkor pukkan. (Vigyázzunk, nem arról van szó, hogy a pukkanás hangja nem egyszerre ér el hozzánk; maguk a pukkanások történnek különböző időpontban.) Fura, igaz? Két esemény egyidejű lehet az egyik rendszerben úgy, hogy nem egyidejű a másikban, ha a két rendszer egymáshoz képest mozog. 
forrás: http://mek.oszk.hu/00500/00571/html/s3.htm]

De mi köze mindezeknek a tattoo-hoz? Nos... igen. A gondolat, ami befészkeli magát az emberbe, aki látja a körülötte zajló eseményeket. A gondolat, mely napról-napra erősebb, szilárdabb, nagyobb és mélyebb értelemmel bír, elhatározással, meggyőző erővel fordít a világ ilyentén zajai és zajongói ellen.Vannak értő emberek is ebben a tömegben, akik beszélni, énekelni szeretnének, de már lassan elnyom mindent a gyomrok mélyéről feltörő szolidáris és/vagy az egymást alulmúlni akaró gyermeki-reflex büffentés, mely néha nem csekély fingszagú-szarcsíkos-öklenddel jár...[természetesen ez is a képünkben landol... de eljött a perc, amikor is már nem számít, de legalábbis nem hat ránk olyan erővel]
Ilyen szép környezettanulmány után a gondolatok olyan elemi erővel hatottak a tervekre, hogy hamar meg is született a döntés: a karomon a pokol legjelesebb "narrátorának" szavai kell ékeskedjenek oldalán a világ legjobban "elkészített" és egyben a leg-intelligensebb gyilkos karakterével... Hannibal Lecter tanár úrral...

Miért is?... nálam csak Ő utálta jobban az otromba embereket... gyakran idézve Dante Alighieri gondolatait magáról a Pokol-ról.... ahová valójában ezek az eltévedt férgek suhancok valók. [irgum-burgum kutyafül]

"A legfontosabb alapelv az egyszerűség. Olvassa Marcus Aureliust, aki mindig egy kérdéssel kezdi: "Mi ez a dolog önmagában? Milyen a természete?" Mit csinál az ember, akit maga keres?" - Hannibal Lecter 

Vátoznak az idők...

Nekem édesanyám, édesapám volt. Neked muterod és faterod.
Én permetezett almát loptam a szomszéd kertjéből. Te részegen apád kocsijával szombat éjszaka megölsz két embert.
Nekem János Vitéz. Neked Bakugan.
Én a szomszéd falubeliekkel keménykedtem. Te a tanáraiddal és a szüleiddel, mert "jogod" van hozzá.
Nekem a szex olyan volt, mint a Lady Chatterley szeretőjében. neked olyan, mint a pornófilmekben.
Én ha nyaklevest kaptam a tanártól, akkor édesapám adta a másikat, mert biztosan megérdemeltem. Te nem kaphatsz nyaklevest, mert sérülsz a jogaidban.
Én végig stoppoltam az országot és túrára mentem.
Te a számítógépes játékokon ölöd százával a zombikat.
Ha egyest kaptam, akkor hülye voltam, ha te kapsz egyest, akkor hülye a tanárod.
Ha unatkoztam, akkor könyvet olvastam vagy kimentem játszani a szomszédokkal.
Te horrort nézel, de már nem kavar fel vagy ülsz a gép előtt és csinálod a semmit.
Az én sztárom zenész volt, aki virtuóz módon játszott a gitáron. A tied nem ért a hangszerhez és nem tud énekelni, cserébe még jól sem néz ki. Én Rubik Ernőtől kértem autogramot, te Alekosztól.
Azt hiszed menő dolog ha 20 like-ot kapsz egy képedre, csak mert úgy viselkedsz mint az én időmben a kurvák, jellemtelenül és esztelenül, az önbecsülésed az egekben miközben sötétség tombol a fejedben !
A mobilod nélkül már szarni sem mehetsz, mert akkor nem tudnál reagálni olyan ember üzenetére akiket az utcán meg sem ismersz.
Én ha beszélgetni akartam a barátaimmal elsétáltam a házukhoz és becsöngettem! Lehet nem volt 1500 ismerősöm csak 100, de annak mindnek köszöntem és valóban ismertem is!
Én idősebb vagyok mint az internet, de neked fogalmad a dolgok értékéről.... legfeljebb az árukról.