Változások 1. [OFF]

Változunk.... változunk hitünkben, változunk megítélésünkben, változunk értékeinkben, értékrendünkben és azáltal. Változunk, mert változtatni akarunk, hogy a "holnapot" kivel szeretnénk valójában megélni, csak ez a változás nehéz... rendkívül nehéz.

Hjaaa... van eredmény a tetkóval kapcsolatban is, még mielőtt ennyire belemerülök a filozofálgatásba. Írt a "szépszemű" doktornő:

"Kedves György! 

A mycobaktérium PCR, tenyésztés, direkt kenet negatív. Szövettani vizsgálat exogén pigment által kiváltott idegen test tipusú granulomatosus dermatitist igazolt, Ziehl-Neelsen festés negatív lett. Sajnos nov. 20.-ig szabadságon leszek, de addig Remenyik Professzornőt meg tudja keresni. Nov. 20. után szívesen fogadom.

Üdv: Bodnár Edina"

Hát, kedves György és kedves tetováltak... ez bizony szívás... minden szempontból...

"Kedves Gyuri!

Ez érdekes, úgy tűnik, hogy micobacterium nem valószínű. Ez az idegen test típusú granulamotosus dermatitis ezek szerint inkább immunreakció jellegű, bár ennek nem néztem utána. Én is javaslom, hogy a Prof. Asszonyt keresd, mert ha úgy látja akkor a klacid kezelés felesleges (de csak akkor hagy abba, ha Ő leállítja), de lehet más gyógyszert szedni kell. Reméljük nem kell kiszedetni a tetkót.

üdv, Norbi"

Felhívnám a tisztelt olvasóközönség figyelmét az utolsó mondatra, ami bizony nem csak engem érint! Habár kétlem, hogy Bea venné a fáradtságot és olvasná a blogot, felhívtam figyelmét az ebben rejlő lehetőségekre és veszélyekre, valamint arra, hogy konzultáljon orvosával. Tekintve, hogy nem kommunikálunk, így kérek mindenkit, aki ismeri Beát; hívja fel figyelmét a kezelés fontosságára, különösen, hogy ilyen irányban alakultak a dolgok.

Hol is hagytam abba? Jaaa, igen..., hogy változás van és változás lesz az életemben. A csütörtök (november 31.) a bejelentések napja volt. Bejelentették, hogy semmit sem jelentek és bejelentették, hogy mégiscsak... mindez megerősítést nyert azok részéről, akik igazán megmutatták: mellettem állnak és döntéseimmel nemcsak egyet értenek, hanem támogatják, elvárják, segítik... vagy valami ilyesmi...

Kicsit kibontom, hogy tisztább legyen a történet, ha úgy tetszik kiírom magamból, mert néhány dolog nagyon nyomja a lelkem...

Ott kezdeném, hogy soha nem lettem győri... Akiket szeretek Győr városából, azokat valóban szeretem és kötelességem bocsánatukat kérni, hogy az elmúlt néhány hónapban olyan otrombán nélkülöztem és mellőztem Őket. Miért tettem? Nehéz ügy... inkább kiért tettem? Nem számít. Akiért mindezt tettem, annak az értékrendjében nem szerepelt a pozitív attitűd, az eddigi szeretteink, exeink, barátaink, barátnőink, régi ismerőseink (különösen az ellenkező nem) irányába... Carpe diem... [Tényleg így kellene?]

Az értékrendem, amit hosszú évek alatt kialakítottam a jelenlegi ex embertípusáról, nos kevés nyomdafesték tűrné el, amit akkor gondoltam azokról az emberekről. Mégis... volt a gondolatiság, az intellektuel majdhogynem teljes mellőzöttségében egy diszkrét báj... egy olyan vonzerő, amit, ha nem ismerek meg, kevesebb lettem volna. De az eredmény önmagáért beszél... kevesebb lettem azok szemében, akik valaha (és most is) sokat jelentettek számomra... bocsánatukat kérem...

Bocsánatot kérek azoktól az emberektől - habár erről nekik nem volt tudomásuk - akiket elhanyagoltam és hagytam magam olyan morális mélységekben "hintáztatni", ami számomra addig a pillanatig elfogadhatatlan lett volna, amíg meg nem ismertem Őt [a nagy Ő az fontos].

A "méd in győr" rózsaszín szemüveg felhasználása, a férfi ember legfontosabb alkatrészétől függ. Ez biztos és vitán felül áll; hülye helyzetekben pedig még az okos ember sem hozhat túl jó döntést, én pedig egyáltalán nem vagyok okos, mint ez kiderült; nemcsak sokak szájából, de magától a lila köd forrásától is... A szemüveg túl gyakori és rendeltetésszerű használata hátrányokkal jár: viszonzatlan vágyak, érzések, érzéketlen és értéktelenné váló együttlétek, szomorúság, vágyódás a harmonikusabb, nyugodtabb közeg és személy után. A lelkiismeretemről nem is beszélek.... romokban. Elfelejtesz sok mindent és sokmindenkit... UV lehetősége nélkül... szégyenlem magam...

Az engem körülvevő emberek szeretnek (nagy átlagban). Szeretnek, mert alapvetően optimista vagyok, maximálisa a munkámban, maximalista egy téma kifejtésében, a tanulásban és igyekszem szorgalmasan állni néhány dologhoz... Na ezeknek annyi.... akik hittek bennem, most szánakozva néznek rám... "ez a merülés szarul sikerült, öreg..."... igazuk van, de azért mégsem teljesen. Tanultam belőle. Kitűnő lecke volt és, ha csak egy pillanatra is - de elhihettem, hogy valaki számára egy olyan út lehetek, amit ha velem együtt jár be, akkor... nem folytatom, mert ez már csak találgatás, amiben egyszerűen képtelen vagyok optimizmussal jelen lenni; de nem is ez a cél.

Visszavontam az eredeti blogbejegyzést, mert túlzottan egyoldalúra sikeredett. Ebből a szemszögből csak azt látni, hogy az elmúlt évem egy katasztrófa volt. Ez azonban nem igaz. Voltak benne nagyszerű pillanatok, nevetés, mosoly, élvezet és felhőtlen pillanat; akkor és ott jó volt, elfogadó és talán egy pillanatra boldog is...
részemről, részéről egyaránt. Más céljaink voltak, de ez csak később derült ki... de akkor is... soha ne a fél arcod nézd a tükörben, mert ezzel becsaphatod önnön magad... és talán a másikat is.

A jövő egy érdekes dolog. Nem tudjuk, tudni akarjuk, de amit teszünk érte, az determinálja és minősíti önmagunkat. Meglátogatni  több éjjel is, munka közben, mikor az ember már napok óta alig alszik és már csak egy simogatásra vágyik - igazán nemes cselekedet, ugyanolyan nemes, mint a sérül lábbal fekvő párunkat ápolni, figyelmesen részt venni mindennapjaiban, kiszolgálni, törődni vele... igazán nemes... nincs mentség arra, ha elmulasztjuk vagy épp az  éjjeli látogatás célja vitatható... álljon ez vitán felül és a végén...

Ja, igen... Mi a változás? Maga a változás, amit szeretnék és kívánok... vissza a régi értékrendem, visszakapni a régi szeretteim, visszakapni a régi jól megszokott életritmusom... sok és kemény munkával, tanulással, célokkal, sporttal, szép gondolatokkal, versekkel, könyvekkel, olvasással, koncertekkel, széles látókörrel, széles látókörű barátokkal és barátságokkal... és ha lehet, akkor azzal, aki eddig kitartott mellettem, nem fordult el és - először is - elfogadja bocsánatkérésem... első körben így, a blogon keresztül, majd később élőszóban... Nem ígérek egyszerű "utat"... de ha nem teszek meg mindent, akkor érdemtelen vagyok bármilyen figyelmedre. Bocsánatod kérem, Berni!

Még egy apró változás lesz, de ezt majd később... közben várom a professzor asszony jelentkezését. Ha beszéltem vele, akkor folytatom.