A beteljesedés útja

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"Nem játszhatsz senki érzelmeivel!"
[idézet]

A férfi számára beteljesült valami olyan, amire nem számított. A Nővel karjaiban azt élte át, amit egy gyermek világra jöttekor, mikor meglátja élete első fénysugarát, és szüleinek szemeibe nézhet, nagyon mélyen. Azt mondják, a gyermekek nem látnak még ilyenkor. Nem lehet tudni ennek a z igazságát, de a férfinek vannak élményei közvetlen születése után, amelyek mélyen belevésődtek idegi és sejtszintű emlékezetének legmélyebb gyökeibe.

A nő arca, különösen nagy szemeinek első pislantása; lassú, nehéz, de mégis oly gyönyörű rezdülése, s az alóla kibukkanó csillogó szempár tükröződő nedvessége erre a pillanatra emlékeztette. A szemközt nézés pillanatában, duzzadó, rózsaszín ajkát beharapva, finom mosollyal próbálja leplezni a gyönyörének "szégyenét". Nyakán és vállán kiduzzadnak az erek, teste azonnal tiltakozik a férfi minden mozdulata ellen, amely lehagyni volna képes őt e pillanatban. Kezei húzzák vissza, ismét és ismét, nem ereszti el ezt a pillanatot... száll valahol odafent, megnyugodva, távol minden emberitől. A férfi szépnek látja, s a Nő is ugyanezt érzi... összhang van. Csendes, békés, mozdulatlanságban térnek vissza önmagukhoz.

"Ez nem az a fény és nem a keresett lélek,
Nem a remény, aminek egyedül élek.

Szemedben látom tüzemnek hangját,
háborgó tengerét, tested haragját.

Én, csakis én, végre szép, a lélek, mi oly mélyen ég....
vagy a vágy, szerelem, ami áthat egy életen át.

Enyhül a vágy, ha kezeid hozzám érnek, s hogyha félek, közbelépek...
Terjed a méreg, ereidben ott az élet, önnön képem, ha szemedbe nézek...

Szép szemed éj, sose félj, ha a pillantás közénk áll..
gyere már, gyönyörű tested, mi hazatalál..."
[dalszöveg átirat - 2013.02.23.]

A férfi ezerszer élte át a pillanatot együttlétük után. Fantasztikusan élvezte a Nővel a szexet [aminek később külön fejezetet szán], de nem a szerelmesek szívével tette ezt. Nem tehette, nem szerelmes volt. Üresnek érezte magát saját világában..A Nőnek önmagának, életének, életmódjának érdekessége, énjének emberi és szexuális töltöttsége nem csak egyszerűen vonzó volt számára. Ez önmaga életének, sejtjeinek, genetikájának hiánya; önnön arcának csak felét láthatta e Nő nélkül.

Egyszerűen kellett az élethez, úgy mint a levegő. Kellet, hogy napjai részévé váljon és megvalósítsa azt a teljességet, amit azon az estén elért. Fehérneműk csipkés fátylain keresztül a világ egyszerűbbnek és élhetőbbnek tűnik, szerethetőbbnek.

Sokszor késő éjjelekig szeretkeztek megfeledkezve minden emberi gyarlóságtól, az idő és tér semmi lett számukra, elvesztették minden kapcsolatukat a külvilággal. Együtt kezdték a késő délutáni habos, illatos fürdőzésekkel, teázásokkal, beszélgetésekkel és együtt is fejezték be a napot, otromba gyorsasággal eltávolodva, hallgatva az ajtón keresztül a lift zaját, amint a férfi hazamegy... ismét és ismét...

"Őszintén meg kell mondani.

Színt kell vallani otthon."

[idézet]

Immáron nem csak a testiség játszotta főszerepet. Felmerült kapcsolatukban a felelősség kérdése is, melyet a Nő a maga módján kezelt. A férfi kitartott volna mindkét nő mellett - kényelmes helyzet volt neki, igazán izgalmas és izgató dolog két nővel kiszolgáltatni magát, de pontosan tudta; mindkét Nő irányába felelősséggel tartozik...

Nem is szeretett volna játszani. Saját "éhségének" csillapítása közben olyan további kínzó, szinte fájdalmas tapasztalat érte, amit csak egy tudatosan épített elme és szerető környezet tud "megmutatni". A felismerés mindennél szédítőbb, fájóbb, tudatos rombolást végzett a férfiban. A felismerés, hogy változtatni kell...