[idézet]
Szinte mindig elcsavarta a férfi fejét egy illatos fürdővel, vagy egy - ellenkezést nem tűrő - mozdulattal. Szerette a férfi amit a Nő "művelt". Szerette és egyben félte is minden mozdulatát, mert amennyi vér maradt az agyában, az folyamatosan húzta vissza arra az állapotra, ahol gondolkozni és tervezni képes. A Nő gyakran minden nő praktikát bedobott, hogy kontrollálhassa a férfit. Ez a fegyvertár elég szélesnek bizonyult. Az őszinteségre "kényszerítés" csillámporral, vagy a parfümmel befújt ruhadarab csak a kezdet volt. A mindenfelé "véletlenül" otthagyott fülbevalók, gyűrűk, nyakláncok, fehérneműk mind-mind ahhoz a tudatalatti tervhez tartoztak, amelyekkel a férfi életének feltételezett női szereplőit távol szerette volna tartani, ez azonban sokszor visszájára sült el, mert a férfi utálta a hátulról jövő féltékenységet. Pedig a Nő értett ehhez.
Volt, hogy munka után megfürdött és a munkahelyén hagyott tiszta ingben, tisztán, illatosan ment a Nőhöz. Érkezése után sok puszit kapott a férfi, ami ugyan furcsának tűnt de, nem foglalkoztatta. Leülvén, a Nő azonnal az ölébe helyezkedett, kezdetben finoman, majd egyre feltűnőbben elkezdte szaglászni.
"Jó az illatod... Megfürödtél?" - mondta, majd nyakához, és a hajához hajolva mély lélegzetet vett.
Ekkor értette meg a férfi, hogy ez nem játék. Ez a "szaglászás" az alávaló, szédelgő őszintétlen emberek ellenőrzése - ez egyszerűen nem méltó hozzájuk. Tudta ugyan - ez a csapodár "elődjeinek" szól, akiket ez a női praktika illatminták alapján szedett szét mind becsületében és lelkiismeretében darabjaira. Megalázó a pillanat, melyet így kellett megélni - különösen attól a Nőtől, akit szeret.
Tisztátalan lelkiismerettel... talán, de nem erről volt szó. Szégyenben kellett magyarázkodnia a semmiről, mert a Nő megalázta - azt gondolván, hogy az átöltözés és a tiszta, illatos test nem a személyének szólt, hanem egy másik nő nyomainak eltakarításának... Azonnal elviharzott a lakásból. Sértve és megalázottan.
"Ez így nem folytatódhat tovább. Milyen hűséget vár, hisz minden nap hűtlen hozzá.
Nem jelent számára semmit a bizonyosság, a türelem és a kitartás."
Nem akart visszamenni. Forrt a dühtől és a csalódottságtól. Nem sétálni volt kedve, hanem kiadni magából mindazt a fájdalmat, amit a Nő ezzel neki okozott, beszélni valakivel. "Mégsem mondhatom el senkinek..." - szégyellte, hogy a Nő ilyet tett vele, alaptalanul, megbántva önérzetében.
Felidézte a Nő szavait gyors távozásakor; "Lacussal ugyanezt csináltam, Ő csak nevetett rajta...". Ez még rontott a helyzetén, mert nemcsak megalázta, hanem gondolataiban, értékeiben is ugyanazokat a férfi attitűdöket látja a Nő benne, mint "elődeiben", ez pedig egyet jelent azzal, hogy a Nő nem kíván gondolkodásán, szemléletén változtatni arról, hogy mit is gondol róla a férfi, aki szereti. Nyomorultul érezte magát és nem vágyott a Nő társaságára. A közelség gondolata is taszította, melytől azonban furcsa, kettős érzés vett a férfin erőt, mert szerette a Nőt, aki ezt tette vele, de mégis..
"Minden férfi egy falat szar..."
[idézet]
Nagysokára hívta csak fel a Nőt, akit hallhatólag nem rázott meg az eset, nem foglalkoztatta oly mélyen. "Egy kis játék" - gondolta, de rosszul tette. A férfin erőt vett a büszkesége, melyet sokszor a fejéhez vágtak. Nem tehet vele ilyet egy Nő, akinek "ára van", értékét viszont csak jelenleg Ő ismeri. Szerette volna a Nőt gondolkozásában változásra bírni, olyan "hétköznapi módon", amilyet a Nő maga választott gyanakvó viselkedésével, hozzáállásával, nemtörődömségével.
"Viszont kell lássa önnön viselkedését és fel fogja ismerni,
hogy mennyire más, ha az embert szeretik... valóban szeretik..."
Ez a viselkedés meghozta a változást mindkét részről. Elhidegülést, elidegenedést a szeretet nélküli kínlódó együttléteket, az intimitás hiányát s majd a szétválást. S hogy ki mennyit próbálkozott, tett a kapcsolat javulásának reményében azt a kedves olvasó nem ezek között a sorok kötött fogja meglelni, hanem azokban a szívekben, amelyek továbbra is ott dobognak a Nőben és a férfiban...
