Nem volt egyszerű...higyjétek el, mert ennek ára volt. Nem pénzbéli ára, hanem emberi, részemről.
Ez a gesztus egyszerűen járt neki, nyilvánvalóan megérdemelte, mert szépen, intelligensen, emberhez méltó módon és hangnemben sikerült elérnie. Talán nyilvánvaló a szarkazmus szavaimban, de higgyetek benne, hogy állításom nem valótlan, nincs benne semmi irónia. A munkája, az élete függhet rajtam... és mivel szavai szívemhez szólltak, emberként, szerető barátként csilingelt minden szava fülemben, ezért éreztem úgy, hogy lépnem kell, meg kell tennem, amit a szívem követel... segíteni akarok rajta.
"Don't let your mind rule over your heart..."
Ezzel a dologgal csak egy baj van, ami a fentiek után kézenfekvő: ő soha nem akart magán segíteni. Nem fog kilábalni néhány - az életét általánosan, immáron évtizedekre meghatározó - problémából, bajokból, legyen az életviteli, pénzügyi, morális, vagy erkölcsi probléma...
"Nem mindenkit az tesz boldoggá, ami téged!"
Ezért én alapvetően hálás vagyok. Én alapvetően azt tartom értéknek, ha valakinek az emlékezetében, gondolataiban értékes embernek tart, gondolataim, beszélgetéseink olyan nyomot hagynak elméjében, érzelmi életében, mindennapjaiban, ami jobbítólag hat, hiánya nem mérgezi hétköznapjait, hanem szinte hallható szívdobbanással teszi mindennapi rutinszerű feladatai közé azt, amit tanult a másiktól, legyen az egy fodrászathoz bejelentkezés, egy takarítás, vagy épp a mindennapi mosás... legyen ez bármily egyszerű és hétköznapi cselekedet.
"Nekem nem kell többet hazamennem .... !"
Valóban? Nekem igen. Szerintem neked is haza kell menned, mindenkinek haza kell egyszer térni, nem azért mert kell, hanem egyszer majd úgy fogod akarni. Mindegy mikor, lehet, hogy tíz év múlva, lehet, hogy a halálos ágyadon, vagy épp a szüleid halálos ágyán, de hazatérsz, hisz az ajándékom erről szól, s ha csak egy hónapig is kaptad... erről szól. Kapni fogsz valamit, nehéz lesz élni vele, de ember maradsz, s hogy mit tudnak a szülők?... erről szól... mondtam: mindent tudnak. Már réges-régen mindent tudnak és szeretnének büszkék lenni, még büszkébbek, mint eleddig, gyakrabban látni, gyakrabban és bővebben beszélni....
...milyen ember lettél...
.... milyen nagyszerű ember lettél, hisz értem változol ...
Mindenkit a saját sorsa tesz boldoggá, vagy épp boldogtalanná. Ez egy elfogadható nézet, még az én szélsőséges, fekete-fehér elgondolásaimmal is össze lehet egyeztetni, van azonban valami, amit nem... az álszent és hazug viselkedést semmiképpen...
"Te beteg vagy..."
Nem állítom az ellenkezőjét. Beteg vagyok, mert fontos, hogy mit gondolnak az emberek rólam. Nem kell, hogy ez mindenáron jó legyen - ez tévedés. Szemközt kerülni egy tiszta, emberként elhangzott gondolattal ugyanolyan felemelő és őszinte érzés, mint a szerelem... Beteg vagyok, mert számomra fontos, hogy a hozzám közel állók sorsát a szívemen viselem. Sokan úgy gondolják, hogy érdemtelen vagy erre, de én másképpen látom... minden ember érdemes arra, hogy a másik fogja a kezét. Te is.
Még egy fontos itt a végén a kedves olvasó és magam számára útmutatóul: ne a szarkazmus, az irónia játssza a főszerepet, amikor e bejegyzést olvassa, hanem a realitás. A dönteni akarás valószerűsége, az döntés szabadságának a lehetősége lebegjen a szeme előtt, hisz az ember eredendően önálló, eljut egy pontra az életében, amikor megpróbál változtatni, majd rájön, hogy változtatni kell.
Legvégül - de ez csak néhányunknak adatik meg - változtatni is akar, s ha írásommal hozzá tudok járulni ehhez a döntéshez, legyen ez a tudatosság legalacsonyabb megnyilvánulása, a következő élete első mosolyát megkaphatta tőlem.
Legvégül - de ez csak néhányunknak adatik meg - változtatni is akar, s ha írásommal hozzá tudok járulni ehhez a döntéshez, legyen ez a tudatosság legalacsonyabb megnyilvánulása, a következő élete első mosolyát megkaphatta tőlem.
Az élete egy éve a háta mögött várja...
...és hősnőnknek végül mosolyra görbült a szája....
