"Legyünk őrültek! Csináljuk őrültséget!
Csak most az egyszer..."
[idézet]
Nem sok történet kezdődik így. Sőt, talán egy sem. Őrültséget sokféleképp lehet "csinálni", amit be is bizonyítottam. Sokak számára furcsán, lila köddel, torz érzelmekkel, deviáns, elutasító viselkedéssel, vagy épp azzal az el- és odafordulással, ami az egyiket megfojtja, a másikat pedig elutasítja. [vállrándítás]
Nincsenek miértek, csak a "kicsoda" létezik. Ki lesz az, aki majd elmondja ezt az egész sztorit helyettem... mert, hogy én nem, az biztos, így kénytelen vagyok felkérni egy külső megfigyelőt erre a nemes feladatra. Ezzel "megszabadultam" a részrehajlás felelősségétől, viszont nagyobb felelősséggel és még nagyobb tudatossággal leszek képes szemközt nézni akkori önmagammal.
Ez nem pusztán visszatekintés lesz. Ez egy olyan - intim részletekig menő - beszélgetés lesz, amibe a kedves olvasó bele fog pirulni - a vizuálisabb típus - irigyen fogja olvasgatni újra és újra minden részletét. Át fogja élni minden gyönyörével, meglepetéseivel, fura, - talán soha meg nem élt - szégyenével, hangos vagy épp halk szavaival, párbeszédeivel együtt. Részese lesz olyan pillanatoknak, melyek olyan világra tárnak ablakot, amit csak az az ember ismerhet meg, aki felrúgott minden konvenciót és elkezdte saját, "sötétebb" énjét etetni.
A blog természetesen nem ad szabad kezet ennek a történetnek minden szempontból (képek és leírások), mert a gyermekek is gond nélkül hozzáférhetnek ezért úgy döntöttem, hogy az intimebb részeket átfogalmazom, de csak az Ő kedvükért és csak itt. Az "erősebb" jelenetek egy másik oldalon kerülnek megfogalmazásra, a könyvben viszont minden benne lesz a maga nyers valóságában.
Figyelj! Ez már tizennyolcas karikával megy!
[Már működik!]
[Már működik!]
A helyszínek, a szereplők létező személyek, lesz biztos vitám velük ezzel kapcsolatban, csak egyet nem szabad elfelejteni: ha nem így történtek volna az események, akkor ez az írás nem születik meg. Ha nem ezekkel az emberekkel kerülök kapcsolatba, akkor talán tíz perc alatt lezárom az egész kalandot, még csak egy elrontott délután élményét sem adta volna. De nem így történt... szerencsémre, vagy épp szerencsétlenségemre, de sokat tanultam belőle és olvasson is bármit a kedves olvasó a sorok között, a mai napig tisztelem a szereplőim...
Felmerülhet a kérdés, hogyan tudok visszaemlékezni? Nos, ez egyszerű. Akkoriban olvastam Nikki Sixx: Heroin Diaries c. könyvét. Abban leírta, hogy mámoros állapotában kis fecniken hagyott emléknyomokat szinte minden napjáról. Ugyanezt követtem én is... naplót írtam, szinte minden napról. A gondolataimról, az érzéseimről... Sok képet készítettem, amit áthatott a romantika, vagy épp a legmocskosabb intimitás érzése. Arcok nélkül érdektelen, arcokkal pedig sérteném a szereplőim, kellemetlen helyzetbe hozhatnám őket. Nehéz ügy, de azért megoldom. Közel kétezer kép azért ad némi támpontot... :)
Miért cselekedtem így? Fogalmam nincs. Ösztönből. Éreztem a válaszút jelentőségét, éreztem valami furcsát, tisztát és tisztátlant egyben...
Sokminden ki fog derülni... sokan fel fogják ismerni azt az életet, amit jelenleg is élnek (persze ehhez olvasni kell), sokan rá fognak jönni, hogy a történet kiről és kikről szól, s hogy törzsvendégnek lenni a saját történetemben nem túl felemelő érzés, részesének lenni pedig egyenesen lealacsonyító, vagy épp felemelő... e felől döntsön mindenki önmaga.
Ne legyen tévhitetek. Ez nem lejtő, hanem szakadék, ahol mindig van lentebb. Ahol létezik a "point of no return" - és legyen akár egy gondolat, sorsunk összefonódására, vagy egy családra, egy dolog nem változik; ez pedig az akarat... pontosabban az akarat hiánya a változásra..
Felkészültél? Csináljuk őrültséget!
2013. február. "Határozottan jó évnek néz elébe" - gondolta. Sokszor összefoglalta magában gondolatait, terveit, mert azok voltak... szép számmal. [csak néhányat ezek közül: Új-Zéland meglátogatása, Mötley Crüe koncert Ausztráliában, Cisco vizsgák befejezése, magánórák angol nyelvből, stb.]. Szerette munkáját. Elégedett volt vele, hiába kellet sokat dolgoznia. Aznap sok volt. Sok apró dolgot kellett "rendberakni", de azon a napon besokallt. Nem pusztán az emberek butaságától, vagy épp attól a ténytől, hogy "egy restart mindent megold", hanem attól, hogy otthon nincs rendben minden. A késői hazamenetelek, a sok munka elhidegüléssel fenyegetett.... vagy már meg is történt volna? Még nem volt benne biztos, csak egy dologban: érintésre vágyott, amit már néhány hete nem kapott meg, legalábbis nem úgy, ahogyan azt gondolta, vagy elvárta volna.
Több "megoldás" is létezik erre a problémára. Ha csak a hormonokat szeretné rendre rakni, akkor ott a jobb, vagy a bal kéz. Ha ráült a bal kezére, akkor az úgy el tudott zsibbadni, hogy ha néhány perc múlva elővette a "feladat elvégzésére", akkor olyan idegen-érzés kerítette hatalmába... :) De már ez is unalmas volt, valami újat, valami olyat keresett, ami élménnyel és élettel kecsegtetett. [A mókuskerékben járta táncát a szerencsétlen].
A mai nap betette a kiskaput. A hozzá nem értés, a hozzáállás, a döntésképtelenség, a kommunikáció hiánya.... teli lett a batyu... a mai napra végképp. Néhány telefonszám, ismerős nők és már szerveződik is az esti program, de nagyon függ attól, hogy mit hallok a telefonba.
[Sokszor beszéltek, ismerte már, de mégis... volt benne valami őrülten érdekes, valami vonzóan taszító]
Milyen lesz a tónus, a hangnem... milyen lesz, amikor visszakérdez, hogyan és miként próbálja már első szavaival feloldani a hangulatot, megalapozva ezzel a találka hangulatát. Ez is mellé... öngól. Flegma, nagyarcú, elutasító... sokadjára is. Ez az este is szar lesz - gondolhatta.
Este kilenc magasságában a tízemeletes tömb aljában állva, csak próbából újra. Csörög.... felveszi, barátságosan köszönti, mosolyog a hang, simogatóan selymes... mi van? Mégis összejön a meeting? Adrenalin indul, a végtagok elhidegülnek. Reszketve áll be a parkolóba, keresi a kis kocsi térbeli helyzetét, tombol benne valami megfoghatatlan, valami őserő, valami kétely, hisz pontosan tudja: "minden tettében benne van a következmény is". Hideg van, hiába fűt a kocsi gőzerővel, a végtagokból kiszalad a vér és beindul az ösztön [a vér] és vele együtt egy régi gátlás...
Ez egy régi dolog. Volt egy idő, amikor Pestre járt masszázsra Csillához [jó ismerőséhez]. Fantasztikus volt. ESZO masszázs, ahol a cél nem a kielégülés, hanem az átlényegült és teljesen felszabadult lazítás. Egy túrót. Hát persze, hogy azért meg el egy férfi ilyen helyre... de ott más történt. Nem volt kölcsönösség, amit a test gátlásokkal oldott meg...olyan, elsőre kellemetlennek tűnő gátlásokkal, ami "működési zavarokat" produkált. Vagy épp ellenkezőleg? Így kell, hogy normálisan működjék egy dolog?
Érzelem és kölcsönösség nélkül nem megy...
igen... ez a normális.
Sokszor
volt Csillánál. Szerette az illatot és megérezte nála azt, amit
lelki kölcsönösségnek is nevezhetnénk. Az érintés hatása persze soha nem
maradt el, de a cél soha [ismétlem: SOHA] nem ez volt.
Ilyen
módon ez sem is tekinthető megcsalásnak. [önámítás] Itt nem lesz
kölcsönösség, csak egy beszélgetés és legfeljebb egy masszázs. Ezt
beszéltük meg. Fáradtság, adrenalin... esélytelen bármi más.
Rövid
tétovázás után már nyomja is a csengőt, lift csapódik, ajtó nyílik,
belép, köszöntik egymást illendően, cipő levesz... Régen ismerték
egymást, legalább egy éve. Nem egy elmélyült kapcsolat, inkább felszínes
ismeretség, de legalább félreértések nélkül.
.... (18)
A hölgy egyébként is magas, fehér "egybe" ruhája, fekete a haja és ahogyan hordja még magasabbá teszi. Az egy mozdulattal visszahajtott fekete óriás frufru a homloka felett olyan jelenség, amit csak kevés nő engedhet meg magának. Kihívó, extrém, nagyvonalú. Kiemel minden arcformát, szemeket, különösen a nagy karika fülbevalókat, melyekben ciklámen, opálos kövek vannak, ezüst foglalatban. Szépek. Abszolút nem ízlésesek, de valahogy illenek viselőjükhöz... a fene tudja.
Beszélget
két ember. Beszélgetnek... munkáról, rövidtávú tervekről, az elmúlt napról, mert egy ilyen
"mélységű" ismeretségben még nincs sok közös téma, de a hölgy modora
borzasztó. Érzi, hogy mi a látogatásom célja, érzi, de nem tudja... pedig nem
jár más emberünk fejében csak az, hogy a mai nap érintése kedves legyen. Nem kell az intimitás, nem kell szex, nem kell semmi más... csak egy kis kedvesség.... de ez a hangnem??? [Mindketten azt gondolták: ez volt az utolsó látogatás]
Emberünk hason fekszik az ágyon és beszélgetni próbál, több kevesebb sikerrel. Partnere modora kifejezetten flegma, de kezelhető:
"... ma már nem tud senki belém rúgni.
Olyan napom volt, olyan emberekkel,
hogy egy ilyen stílussal legfeljebb színesíted..."
[idézet]
Kakaós, csokis illat száll a levegőben, de emberünk nem akar továbbra sem semmit...
csak pihenni... javul a stílus is, javul a hangnem, a hangszín
feszültsége is visszább vesz. Végre "átment": pihenni jött , gyengéd
érintésre vágyik és jó szóra. Ebben a légkörben sokkal jobb. Szó esik
barátokról, ügyfelekről, még a szex kényes kérdéséről is... nem
elutasítóan, nyíltan... érdekes fordulat. Hmm..
Nem
az első eset, hogy a reverz-modorosság működésre bír néhány,
beszélgetésnek is alig nevezhető diskurzust. És lám... ez is ilyen...
milyen egyszerű... Máris sok minden kiderül; mi kedves számára, mit
szeretne még, lehet-e még mosolyra bírni aznap, vagy épp a
közeljövőben... Néhány dicsérő szó olyan felszabadultságot hoz, ami a
találkozást egész más irányba tereli. Furcsa - el nem ítélhető módon
nagy szerep jut ebben egy hibás számítógépnek is, melynek javítására
ígéretet tesz... lévén saját szervize volt.
De tényleg... Mi ez a változás ilyen hirtelen?
Mitől változott meg a kedve?
Semmitől.
Nem változott semmi, csak emberként, nőnek van tekintve, akivel sok
dologról lehet csevegni, akit nem azért keres fel egy ismerős, hogy a
nap levezetése gyanánt "férfi tornásszon" rajta, hanem, hogy egy emberi
kontaktust, egy hajszálat megragadva kapjon, majd adhasson néhány jó
szót... akár egy érintés formájában is... hihetetlen, nem? Az, mert
eddig ez nem fordult elő.
Érdekes fordulatokba keveredik az együttlét. Kérdések, válaszok követik egymást, valahogy kinyílik az egész, szinte röpül az idő, a fekete mágia nem az izgalomban teljesedik ki, hanem egy érzésben, egy mozdulatban, egy hátra pillantásban, amit egy szemérmetlen, szenvtelen kérdés követ:
"Kész vagy már?"
[idézet]
Szerencse, hogy kívülről nézem a történteket, mert egy ilyen kérdésre nincs okos válasz, de a zuhanás elkezdődött. Az eddigi kimondatlan, megalázott szemérmesség elszabadult és lüktet benne, a kérdés immáron vérré vállt. "Te sem vagy más" - gondolhatta, de azért érezni lehetett egy mozdulatot, egy apró kis kézmozdulatot, melynek később jelentősége lesz, sőt meghatároz mindent.
... (18)
"Te sem vagy más"...ez a gondolat az, ami nem látszik a szemekben, nem érződik a hangon, nem hatja át lecsengés pillanatait. Valahogyan ez az a helyzet és szituáció, amiben mindig is volt helye emberünknek; de ennek semmi értelme. Nem ezt kereste. Helyette olyan Nőt talált, aki többet tud egy véletlenszerű találkozásnál. Egyik részről sincsenek tervek, nincsenek előítéletek, csak egy hibás gép... ami javításra vár.
Konzekvencia nincs, lelkiismeret annál kevésbé. Hazatérés a "szokott" időben. Félálomból, rutinszerű kérdések, elkerült pillantások "könnyítik" meg az elkerülhetetlent, a szembenézést. Később persze minden szembekerül egymással: érzékek, érzelmek, szándékok, lelkek és lélektelen gondolatok, hiszti, sírás, kérés.... minden.
Álmában a sziklapárkányon áll és elrugaszkodik. Madarak veszik körül az első pillanatban, de ahogy vonzza a mélység magához, egyre nagyobb és furcsa mód melegebb. Jobban ölelik a sűrű felhők, mint azt várja, nem fojtogatják, hanem újabb és újabb kilátásokkal lepik meg. Szinte elfelejti, hogy egyre gyorsul, de valamiért nem fél... még korai lenne, mert csak most ugrott el, még nem látott semmit... vágyik erre a kalandra. Nincs felelősség, nincs tét, nincs kockázat. [önámítás]
"Neked nem jó?"
[idézet]
"Nem. Nekem ez nem jó."
[idézet]
Ez valójában senkinek nem jó, de pálcát törni senki feje felett nem szabad. Ő sem tette. Hallgatásával egy olyan lavina készült útjára, amihez foghatót a kibaszott 2013. év még nem élt meg. Meglepődött lelkiismeretlenségén, egyhangúságán... hogy foghatja fel ilyen egyszerűen bárki ezt a szar világot, hogy lehet így élni. Sokat nem bajlódott a válaszokon, inkább próbált koncentrálni a következő napi feladatokra.
