"Minden változás jó. Közhely, de van benne valami" - gondolta a férfi, miközben indult lefelé a lifttel, de az előzmények megingatták nem túl lassan erősödő kettős énjének alapigazságait, ugyanis a Nő feltette a kérdést:
"Mikor hagyod ott Bernit?"[idézet]
Tudja a nevét. Tudja pontosan, hol dolgozik. Tud, hát mindent annak ellenére, hogy a férfi csak apró "morzsákban" beszélt a Nőnek ezekről a dolgokról. Nem ijedt meg, de félt ettől a kérdéstől, hisz Ő maga is készült a "nagy változásra", csak még erőt kellett gyűjteni ehhez a lépéshez, s ímhol a Nő egyszerű gondolkodása ismét megelőzte az övét. Neki csapta arcának a kérdést, mert akarta Őt. Ő legalább eltökélte magát a változásra... szégyellte magát a férfi. Egy lószart... egyszerűen gyáva volt változtatni - ez a nagy igazság, nem akart dönteni egyik mellett sem. Jó volt megülni a biztos hátvédként meghúzódó "meleg családi córeszban", de ennek hamarosan vége szakad...
A Nő kérdését a karácsony egy késői ünneplése előzte meg. Ismét összegabalyodtak, de most beépített szekrényből egyszer csak egy kis méretű, de pompásan felöltöztetett kis fenyő került elő. A Nő gyorsan "fénybe vágta" a kis fát, majd a tövében áldoztak az élvezet oltárán, s mintegy magyarázatképpen "...mindig is szerettem volna a fenyőfa alatt csinálni..." hangzott el, eltompítva az aznapi második "gyors" aktus által nyújtott kétes érzéseket a szeretkezés sokkal bensőségesebb intézménye felé. Nem szégyellte magát egyik sem, tetszett nekik a szituáció. Nem volt túlzottan romantikus és ennek befejezésére kiválóan alkalmas volt a férfi finom és visszafogott kérdőre vonása kapcsolatuk jövőjét illetően.
A férfi viszont kitért a válaszadás elől. Helyeselt bár, hisz tökéletesen tisztában volt az esetleges következményekkel, de valamiért még ekkor nem számolt azzal, hogy ez a lépés be kell következzék. "Igen... hamarosan színt kell vallani." - Na ez aztán a süket duma. Ebben aztán semmi, de semmi őszinteség, előrelátás vagy felelősséget ne keressen senki, de ezt a Nő pontosan tudta. Búcsúzáskor parfümjével fújta be magát és odadörgölőzött a férfi nyakához, és annyit mondott: "... a nők tisztelik az őszinteséget... bármi is történjen, tisztában lesz azzal, ami közöttünk történik."
A lift leért. "Igazi őszinte munka..." - gondolta a férfi. Autójához sietett, kivette belőle tiszta pólóját, amelynek illatát nem lehetett érezni, de szinte fagyos anyaga összerántott minden bőrből kifelé irányuló illat-áramlást. Felnézett búcsúzóul a Nő ablakára, rápillantott az egyik orchideára és elmosolyodott. Aznap készített ilyen képeket búcsúzóul kolléganőjével... szerette őt... szeretett Vele dolgozni, de az érzést már nem tudta egyszerűen elnyomni, amivel a Nő presszionálta... "Akarj végre változtatni"...
Akart is meg nem is. Sokat gondolkozott, túl sokat. Azt hitte korai volt, de a következő napon már az események forgatagában találta magát hazatérte után. A Nő felspannolta érzelmeit találkozásukkor, s meggyőzte önmagát az őszinteségre. Belépett az ajtón, csendesen köszönt, majd levetkőzött és elkezdte szokásos esti tanulását, azonban ekkor nem volt egyedül. Vele volt a Nő számtalan sms formájában és folyamatosan pörgette a férfit, hogy mondja meg az igazságot, valljon végre színt. Odalépett az ágyhoz, a párja szemébe nézett és tudta... nem fogja széttépni lelkét otromba őszinteségével, ennek nem ez a módja.
"... megváltozott valami köztünk.
Nem úgy érzek már irántad..."
[idézet]
Nem úgy érzek már irántad..."
[idézet]
Az sms-ek áradata vadul rázta a férfi zsebében a telefont. "...mondd meg neki, hogy vagyok...most mondd meg...". Csörgött a telefon, jött az sms... a Nő érezte a másik oldalon... eljött az Ő pillanata, de nem. A válasz továbbra is csak a nem volt. Nem volt ott az ideje... szerette volna a férfi, ha szépen, békésen, tudatosan adagolja be ez a halálos mérget kedvesének.... nem volt tisztában a következményekkel, csak azzal, hogy hogy kerülje ki a kérdést: "...van valakid?..." Nem volt egyértelmű válasz, csak folyton ismételgetett szavak, melyek sírásra váltották át legörbült szája szélét... széttörte a lelkét egykori társának, s nem árulta el, hogy van egy másik is az életében.... egy másik Nő, talán egy másik, kezdődő szerelem. Kételyek között aludtak el mindketten. A telefon elhallgatott, de érezhető volt, hogy ez a dráma lejátszódott a másik oldalon is. Reggel beszéltek, hangja sírós, pihenés nélküli volt. Lezárásra várt az "őszinte szó".
Jelenetük a délelőtt folyamán a hotel kistermében játszódott tovább. Kialvatlanul, meggyötörten ült le társával szemben és újra megkérdezte. "... ugye van valakid?... Megcsaltál vele?...". Mindkét kérdésre igen volt a válasz. Nem volt visszaút, nem volt mellébeszélés, több év alatt megismerte már férfi társát annyira, hogy érezze ezt a bajt. A férfi a kényszerű döntéstől összeomlott. Akkor és abban a pillanatban ráébredt tettének súlyára. A történtek hatása alatt állt, s egyre ismételgette: "Rendbe kell hozni mindent..." - Dönteni azonban képtelen volt... Ekkor döbbent rá... valójában mindkét Nőt szereti, egyiket sem akarja elveszíteni. Életre keltek énjei, életet adott a két végletének, megfogalmazni azonban még képtelen volt, mit is érez, de egyszerre gondolt a Nőre, mint leendő társára és bánta meg tettét jelenlegi társa szemében...
Mi lehet ez? Kitől távolodjon?
Távolodnia egyáltalán kell bárkitől is?
