Áldozatok (18)

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"Legyél végre őrült!

Ne foglalkozz velük! Ők már a múlt."

[idézet]

A édenkertben jártak, szinte minden nap. Tervezgették a közös jövőt, aznap a szoba ágyán, amúgy viccesen. A férfi alul, a Nő felül.Nem filozofálgatás folyt, hanem "közeli ismerkedés" a másik életével, múltjával. Emberekkel, rokonokkal akiket családtagként, szerető barátként, ismerősként köszöntheti az ember legyen az személyes viszontlátás avagy emlékeink képe. A Nő saját stílusában beszél családjáról. Nem a szeretetről és a tiszteletről szólnak gondolatai, hanem áldozati jellegű megaláztatásról, utálatról, ambivalens érzésekről.

"... nem illik ehhez a perchez" - gondolja a férfi és megpróbálja elhessegetni a kialakult rossz hangulatot. Családjáról és elmúlt kapcsolatairól beszél őszintén és tisztelettel. Elképesztő jelenet játszódik le a férfi szemei előtt. Néhány pillanat alatt Nője szinte kifordul magából ettől a beszédtől, ellentmondást nem tűrő hangja szinte kiabálásra fordul, amikor a férfi újabb és újabb szavakkal méltatja volt barátnőit, nevelt gyerekeit. Furcsa, eszét vesztett "veszekedés", aminek szemtanúi lehet a kedves olvasó. Értelmetlen és minden józan észt nélkülöz a mozdulat, mellyel a férfi átadja magát a Nő hangerejének. Nehezen nyugszik meg ez a "hangulat". Rányomja bélyegét szinte az egész estére.

"Miféle értékrend szerint él ez a Nő? Miért nem szereti családját?"

Korai talán még ezeken a gondolatokon és kérdéseken rágódni. Nem kellene olyan sokat gondolkozni, de mégis... A család kérdése soha nem volt kérdés a férfi számára. A család az utolsó az életben, amit feladna józan gondolkozással. Erikával 13 évig éltek együtt, felneveltek két fiúgyereket; Gergőt és Krisztiánt. Szereti Őket a férfi, büszke rájuk, büszke arra, hogy felnevelte őket, vagy épp együtt éltek...

"... tényleg komolyan gondolja, hogy felejtse el Őket?
Akiket szeret?... és akik szeretik?" 

A volt barátnők kérdése azért sokkal érthetőbb, de a felháborodás és a dühkitörés jellegű beszéd... de nem csak taszította... a feléjük forduló mértéktelen, mérhetetlen düh... a férfi számára tökéletesen érthetetlen, hisz egy kapcsolat a bizalomról szól... 
"... a Nőért hozott áldozat nem szólhat a számára értékes emberek elvesztéséről... soha nem szólt és nem is fog" - ígéretet tett magának, de a kocka már el lett baszva. Egy ilyen estének, nincs és nem is kell, hogy legyen bármiféle folytatása. Pihenni vágyott, mert ez a konfrontáció szinte minden pozitív energiáját felemésztette. Kicsit csalódottnak érezte magát. Egy ilyen "harcot" nem akar megvívni. Értelmetlen és céltalan a család fontosságát bárkinek az értékrendjébe belemagyarázni...

"Mi történhetett a Nővel akinek a számára ez nem természetes?"

Több áldozattal is találkozott a férfi ezen a héten.Amíg ő élte vígan életét és próbált koncentrálni új kapcsolatára és az ezzel járó édes terhekre, a kis piros bőrönd útra kész lett és nem a férfi által. Társa úgy látta helyesnek, hogy vagy Ő megy, vagy a férfi. Okosan - vérző lélekkel és könnyes szemekkel - belátta, hogy a férfi egyszerűen nem fog megnyugodni, ha nem tapasztalja meg új kapcsolatának előnyeit, nehézségeit. Bízott magában, bízott a látottakban és a hallottakban. Bízott abban, hogy a következő - talán néhány hét múlva bekövetkező csöngetés után már viszontláthatja a kis piros bőröndöt; na meg kedvesét mellette, de ehhez most olyan áldozatot kell hozni: elengedni a férfit. Kivasalta pólóit, ingeit, fehérneműt, zoknit és egy jó könyvet is rakott...s mellé egy óvszert... Azt gondolta; utazni megy a férfi, s remélte hamarosan viszontlátja. Milyen Nő az aki ilyet tesz a férfiért? Szerelmes.. gondolta a férfi. Elszégyellte magát, amikor maga mögött bezárta az ajtót, s még hallotta felsírni egyedül hagyott társát.

Ezt a döntést azonban nem csak a Társ hozta, mert az egybe költözéssel a Nő és a férfi is egyetértett, nem kalandnak tekintette kapcsolatát a Nővel. Még aznap felhívta többször is a Nőt, hogy hallja hangját, érezze, hogy örül jöttének, de bizony csalódnia kellett arról amit gondol. Elcsukló hang, félremagyarázkodás, furcsa hümmögés, fel nem vett telefonok... mind arról tanúskodott, hogy a Nő már ekkor nem tartotta ezt jó ötletnek. A férfi már fejben le is mondott a költözésről, de az utolsó pillanatban a Nő "engedett"... Kezd a "látszólag" egyre sűrűbbé és sűrűbbé válni, de az este megnyugtató. Fekszenek egymás mellet, beszélgetnek de hamar aludni mennek... nehéz volt ez a hét. Sokmindent maguk mögött hagytak, de egy síró társat biztosan. A Nőt valószínűleg ez nem érdekelte, de a férfi nem tudta meghazudtolni saját lelkiismeretét. Lopva elővette telefonjait, melyen egy kis üzenet volt látható: "Vigyázz magadra."
Ő nem lett a körülmények áldozata, mert döntött. Áldozatot hozott, de tűnjék is bárhogyan a múlt fényében, ez az esemény örökre beleéget a férfi szívébe. Ezzel a keserédes teherrel szívében, új kapcsolatában akart kiteljesedni.

"Októberig összekefef*k annyi pénzt,
hogy új életet tudjunk kezdeni..."

[idézet]

Az új élet új gondolatokat szül. A beszélgetések heves vérmérséklete, forrósága eleinte tetszett a férfinak. Látta benne a Nő akaratát, mellyel magának kívánja, élvezte a helyzetet, amibe belecsöppent, de fejében folyton a szerettei jártak, akiknek "elvesztése" nem szerepelt életének bármilyen hevenyészett terve között sem.

"... talán csak a pillanat hevülete volt..." - gondolta magában, s felpattan a szeme. Nem otthon volt. Szíve heves dobogásba váltott, vérnyomása megindult, hajnal fél öt lehetett, szombat.... nézte a plafont egy darabig, próbálta megragadni a pillanatot, melyben Ő most létezett, illatokat, színeket, fényeket, teret... de be volt szorítva a falnak és nem tudta kezét kinyújtani. Combjánál furcsa mozgásra lett figyelmes... az egyik kutya próbálta befúrni magát a meleg takaró alá, megébresztve a másikat aki éppen a párna felé baktatott, keresvén ő is az alkalmatos pihenőhelyet a további szundikálásra... Ezt az intermezzo-t tovább színesítette a Nő "alvása"... kevesebb, mint percenként rándult össze, megmozdult, majd egy rövid dermedt pillanat következett, ahol szinte a lélegzetvétel is megszűnt... elnyugodott... majd ismét egy hatalmas rándulás, ahogyan az idegrendszer egyszerre mozdít meg egy testet, úgy rándult görcsbe a Nő teljes testében egyre nagyobb gyakorisággal.... "felébresztettem..." - gondolta a férfi és próbálta nyugtatólag tarkóját simogatni a Nőnek... de hasztalan.

Fél óra is eltelhetett a megébredés pillanatától már, amikor pánikroham tört a férfira. Olvasott erről, kereste a stabil pontokat és próbált levegő után kapkodni, de nem javult a helyzet. Ilyet legutoljára a huga esküvőjén élt át, amikor begörcsölt az interferon injekcióktól tüdeje... majdnem meghalt.... és most ismét ez az érzés...
Erőt vett magán, útját azonnal a fürdőszoba felé vette, s mit sem törődve a Nővel, ruhája után kutatott, hamar magára dobta, gyors mosakodás után kilépett az ajtón és azonnal lefelé vette irányát... A Nő sokáig alszik úgy is.... nem törődött azzal, hogy felébreszti... egyszerűen azért, "...mert nem lehet életet verni belé ilyen kora reggel.." - de ez most nem számított. "Nagy levegő, kényszerített, ritmusos köhögés"... olvasta valahol, hogy a szív ritmusát ezzel a módszerrel vissza lehet hozni, az infarktustól - ez a tudatosság már sokak életét megmentette... Most azonban másról volt szó... szíve vadul vert még mindig, tüdeje összeszűkült, alig kapott levegőt, közelinek érezte az ájulást, de már kezdett visszatérni.

A Pinnyédre vezető út nagy kanyarjánál állt meg. Szerette azt a helyet, mert 11 évig járt ezen az úton dolgozni és megnyugtatta a látvány... Lassan elcsendesedett a szívdobogás és elült a zaj a lelkében is...lassan, csak nagyon lassan... Soha nem tapasztal érzéssel vette elő telefonját, s nézett a kamerával szemközt... 

"Mi történt? Boldognak kellene lennem...."

Sokat nézegette ezeket a képeket. Próbálta önnön szemében felfedezni, a történtek okát. Talán lelkiismerete nem hagyta nyugodni, talán csak az új környezet teszi ezt vele, amit nehezen tud megszokni. Nem lehetett tudni. A szemek nem beszédesek, nincs magyarázat. Belépve az ajtón, a Nő fogadja. Reggeli kábultsággal ül fel a konyha székére, s rágyújt. Füst telíti el a konyhát, amely a férfit egy kicsit megnyugtatja.

"Szőrös vagy... Hol voltál?"

[idézet]

Ez a cigarettafüst azokra a vasárnapokra emlékeztette a férfit, amikor apjával reggelente leült sakkozni. Apja akkor még dohányzott, s rágyújtott ezeken az alkalmakon. A nap beszűrődő fényein át csodálta a füst kékes színét, formálódását, ahogyan akkor... most is. Szerette és megnyugvással töltötte el a férfit, habár tizenéves lévén ő maga nem dohányzott... élvezte a látványt akkor és most is. A csodás emlék csak a férfi szívében él, szívesen átadná ezt, de valami visszatartja... "Mindegy..." - válaszol magában, de az igazság csak az övé marad. Elhangzik ugyan, mi történt, de a Nőnek más fontos e pillanatban... "Hmm... Mikor borotválkozol meg?" - hangzik el a kérdés, mozdul, beveszi gyógyszereit, s halkan megszólal: "Visszamegyek aludni, korán van még...".