Fiúnév bár, de nekünk tetszett. Amikor elhoztuk Pestről, két kiskutya került hozzánk, egy fehér és egy fekete, szürke gombóc. Malamut, husky és farkaskutyusok keveréke lehetett, de nagyszerűen nézett ki és aranyos volt, játékos, kedves, pajkos... egyáltalán; szeretnivaló.
Vannak róla jobb képek is, de a szívemhez ezek állnak a legközelebb. Meg kell állnom és megelékezni erről a barátomról is, aki az itt eltöltött 22 év felének részese volt. Talán 5 vagy 6 éve változás volt az életemben, talán pont ilyen időtájt; szétmentünk Erikával. Különleges Nő volt Ő is, a családdal azóta is tartom a kapcsolatot, remélem ez így is marad életem végéig. Egy évre rá búcsúztattunk egy számomra kedves embert, a Mamát... Köszönöm, hogy megismerhettem, nagyszerű ember volt; nekik külön fejezetet szánok visszaemlékezéseimben. Visszatérve Asisra... Mama halála után Asis megbetegedett; ugyanolyan betegségben, mint a Mama... tüdőrák. Egy évig harcoltak mindketten, de hiába... napra pontosan egy év különbséggel mentek el...
Asis a karjaimban halt meg, pont amikorra érkeztem.... talán még látott és megnyugodott... végleg. A kedvenc takarójába bugyolálva temettük el és talán akkor életemben harmadjára, komolyan gondoltam az imám, amit neki szántam.
Nyugodj békében barátom, szép évek voltak, remélem jutott számodra hely az égi réten, napsütésben és hóesésben egyaránt, ahogyan az orroddal fel-feldobod a vastag hótakarót és lenézel a gazdira.
Szeretünk és nagyon hiányzol! A gazdi magán visel Téged.... örökre.
Hónapokkal később is sokszor elolvasom ezt a bejegyzést és ma (2014.03.15.) kezembe akadtak a képek, amelyek akkor készültek, amikor a két kiskutyust elhoztuk Budapestről. Micsoda élmény volt.
 | |
| A megszeppent tekintet mögött félelmetes egyéniség állt... :) |
 | |
| Asis és Héra.... éppen békés együttlétben... |
 | |
| Asis... Hiányzol barátom! |
