 | ||
| Ismerős élmény... |
Összefolynak a napok, kispéntek van, de már azt sem tudom mennyi az idő, mert pihenni kellene, de nincs rá idő. Majd ha megdöglik a paraszt, akkor lesz rá lehetőség... hogy ez mennyire végleges, arról senkinek fogalma nincs, ami egy picit megnyugtat, talán lesz lehetőség egy következő, nyugodtabb életre.
Sokat gondolkozom a halálon. Na nem vagyok depis és nem szenvedek paranoiában, inkább kezelem ezt a maga természetességében és igyekszem a saját helyén gondolni erre. Ismerek olyan embert, akinek pánikbetegsége és halálfélelme van (most ugyan lenyomja gyógyszerekkel) és teljes csendbe burkolódzik, ha erről szó esik. Pánikol, magában reszket és elutasítja az erről való nyílt beszélgetést... holott - tudtommal - még egyetlen szeretett hozzátartozóját sem kell látogatnia... furcsa, természetellenes és nem emberi az elmúlást megtagadni. Nem mondom: félek picit tőle, nem szeretnék erőszakos halállal elmenni (baleset vagy ilyesmi), de ha halni kellene valami nemes ügy érdekében, vagy épp valakiért, akkor meg tudnám mutatni, mire lennék képes - az ilyen reneszánsz gondolatok idejétmúltak. Ebben a gondolatban az a szörnyű, hogy ha a szerveim valami " jelengenerációs, dolgozni-képtelen zsíroshajú buziban" landolnának, akkor még egy hegyes köpéssel sem köszönné meg a kapott életet (tisztelet a kivételnek). A "köszcsi brada', majd talcsizunkodaát" valószínűbb lenne... ennek azonban csekély a valószínűsége...
Fáradt fejjel lelassul az élet, még a fény is csak tántorog felém, tompán járják táncukat a lezárulni nem akaró gondolatok a jövőről és a győri múlt mielőbbi lezárásáról ... a jövőnk szilárd alapjairól.
 |
| Ja... nem mondtam?.... 22 év elég volt győrből... el innen, az új élet reményében... |
