Nem hiányzik a szeretet. Megkapom minden oldalról. Nem hiányzik az intelligencia - ezt is megkapom minden irányból, bármerre is nézek. Bármerre járok barátok vesznek körbe, barátok keresnek szinte percről percre, olyan emberek akiknek lényegesen magasabb az intelligenciája és az emocionális tűrőképessége, mint nekem... senki nem felejtette el, hogy ki vagyok...
Ilyen felhős, borús bevezetéssel indítom a blogot, de mégis egy lényegesen derűsebb dologról szeretnék elsősorban írni; egy őszinte, tiszta nőről. Az életem egy régi-új emberéről, aki mindvégig mellettem állott, soha nem hagyott békét, igazgatta utam és ha kellett - saját boldogságát áldozta, hogy tudjak gondolkozni.
Most van itt az idő, hogy tisztázzam magam és mások előtt ehhez a Nőhöz kapcsolódó örök tiszteletem és szeretetem, valamint azt a furcsa, deviáns akarást, ami nem a mai nappal indult, hanem azt, ahogyan az elmúlt évem minden egyes haraggal vagy indulattal elhangzott szavánál erősödött a hitem ebben a változásban...
Számtalan bocsánatkérésen túl vagyok túl.... mindenki felé, de csak egy embertől kellett volna nagyon erősen megtennem. Nem tettem, de soha nincs későn. Másképpen fogalmazok: talán még nincs későn. Régóta ígérem neki, hogy helyet kap a blogomban és ímhol eljött az idő; elfoglalja méltó helyét a bejegyzések között e visszatekintés - habár egy ideje szinte minden téma off...
Volt egy időszak az életemben - úgy 4 év... amikor minden rendben volt. Most is ezen vagyok, de akkor nagyon rendben volt minden.
A fából faragott, kézzel festett leguán ugyanott állott, ahol most, a hűtőn együtt volt a nap és a hold, a fekete és a "fehér" macska, a szekrényeken apró csecsebecsék tettég gazdagabbá az amúgy is barátságos lakást.
Simogattak a meleg színek, rend, makulátlan tisztaság árulkodott arról, hogy a láthatatlan látogató - aki kénytelen felületesen szemlélődni - egy igazi, barátságos kis "családi fészekben" forgolódik.
Érkezzék bár a lélekvándor egy hosszabb utazásból, vagy egy "átlagos" munkanap utáni éjféli bevásárlásból, szerető, gondoskodó kis kuckóban landol. Az apróságok tettek "élővé" mindent; a kis festett figurák, a szakmabábuk, a vasárnapi piacok szerzett kis titkos kincsei, a szobrocskák, ahol Buddha és az elefántok tökéletes harmóniában éltek a náluknál sokkal nagyobb méretekkel rendelkező nürnbergi kockásinges szalma-manócska mellett.
Összhang volt.Másképpen mondom: volt valaha összhang az életemben. Valamikor, valaha a háló is másképpen nézett ki. Ha betévedne a vándorunk, azt mondaná, hogy stílusos és modern volt.A takaros kis ágy, a komód és a szekrény valamint a kiegészítők színes összhangja arról árulkodott, hogy itt pihenhet a lélek és pihenhet a test.
Kipihenheti fáradalmát - légyen az szellemi vagy épp testi - nem volt jelentősége... soha nem volt jelentősége. Volt ahol és volt kivel. Volt egy szempár, akinek a szemébe lehetett nézni és mindig mosolyt tudtam csalni az arcára. Volt egy élet, ami sok évig mosolygott rám és én tudtam visszamosolyogni. Tudtam beszélgetni utazásról, művészetről, emberekről a világról, az állatokról az ábrándokról, célokról, szexről, családról és még legalább egy napon keresztül sorolhatnám... a sor szinte végtelen.... akkor is és most is...
Felmerülhet a szemlélődőben, hogy bárki megfogalmazhat-e ilyen életet magának. Bárki elérheti-e ezt az életet magának és szeretteinek. Nem így van. Kiváltságos voltam és vagyok is.... annak az embernek a vérén, aki mindezt körém építette, mert csak most tudtam meg néhány napja, hogy mit is jelent az érték... Gondolkozom, mit is jelent valójában a mosolygós arc és az égszín szemeknek a fényei, amit az elmúlt évben bármikor visszakaphattam volna. Gondolkozom....
Mi az elég számomra? A minden sem az... Valaha valakinek "csak a csókjára" vágytam, de soha nem kaptam meg igazán, szívből, szerelemből soha egyetlen alkalommal sem, talán csak muszályból..., hogy ha a háttérből "figyel" egy skizoid harmadik, akkor se kelljen csalódnia a remek színészetben...
Az életemben nem volt egy szikrányi színészet sem, széttört, de nem siratom. Szedem össze darabról darabra, mert egy szép váza évszázadok múltán is rekonstruálható. Nem veszt a fényéből, de vizet jó darabig nem fognak tölteni bele, mert nincs meg a bizalom, hogy nem fog újra ereszteni... vagy mert akkorra már túl patinás lesz?
Ezek az írások tesznek vissza a valóságba, nem engednek merengeni,
hanem visszahozzák azokat a valódi értékeket, amelyek
nem üres idézgetések, önmagukat és a közzétevőt meggyőzni
sem tudó üres közhelyek, céltalan, rossz felbontású okosságok
formájában kerülnek a kedves olvasó-lélekvándor elé.
... hogy ez ne csak egy vallomás legyen... ez legyen a valóság, amin dolgozni kell...
