Szemem vonzásában tiszta kép, mi színeiben él,
reményem, mi halott, e színekre vágyik végletére, végzetére,
ír szívem, ölelj lélekkel, szavakkal, mi szolgál bizonyául;
apró mosolyra, szóra érett, mit adhat nyugvásul,
hol felkavart élmények, visszavélések ködös tánca dühöng,
járja bennem forgó őrületét, kerül s fordul folyton, megállása
nincs sehol és semmilyen formán.
Elvesznek színeim, lassan borul rám a szürke, mit lelkem vágyna
eszemmel... egyre grafitra sötétül, s éles, fényes sugár tör ki a felhők
között végül, nem hagyván dőlésre nyugtot, s csöndet, követeli ismét
táncát a vadnak, hol emlékeim beolvadnak a múltba, hogy fehérbe, hol
feketébe bújva, de ereszteni nem fog egy sem... csak a megértés kell,
s tudni szó nélkül is; fény nélkül nincs semminek árnya, ahol a sötét
nem a fény hiánya, hisz mondtam... a színekben együtt létezik fény és árny,
együtt járnak, egy részei e világnak, náluk nélkül nincs élet, nincs végzet.
Árny és fény... nem sötétből világosba fut, nem árnynak mutatunk kaput,
reményem, mi halott, e színekre vágyik végletére, végzetére,
ír szívem, ölelj lélekkel, szavakkal, mi szolgál bizonyául;
apró mosolyra, szóra érett, mit adhat nyugvásul,
hol felkavart élmények, visszavélések ködös tánca dühöng,
járja bennem forgó őrületét, kerül s fordul folyton, megállása
nincs sehol és semmilyen formán.
Elvesznek színeim, lassan borul rám a szürke, mit lelkem vágyna
eszemmel... egyre grafitra sötétül, s éles, fényes sugár tör ki a felhők
között végül, nem hagyván dőlésre nyugtot, s csöndet, követeli ismét
táncát a vadnak, hol emlékeim beolvadnak a múltba, hogy fehérbe, hol
feketébe bújva, de ereszteni nem fog egy sem... csak a megértés kell,
s tudni szó nélkül is; fény nélkül nincs semminek árnya, ahol a sötét
nem a fény hiánya, hisz mondtam... a színekben együtt létezik fény és árny,
együtt járnak, egy részei e világnak, náluk nélkül nincs élet, nincs végzet.
Árny és fény... nem sötétből világosba fut, nem árnynak mutatunk kaput,
hanem fénynek kell útját állni, hogy keletkezzék a vetület, de legyen bármily csekély is a fény, hisz nem lészen az örök sötét, árnya van mindennek mi beáll a táncba, az örök körforgásba.
Kezdik-végzik munkájuk folyton, s bárhol legyen a szemem, nem szélsőt lát a tekintetem;
feketén vagy fehéren, merengve várom, hogy a színes rónaságon el mikor tűnik a szín,
hogy adja vágyam a partra, hol nincs folytatása a mélynek, mert szemem nem lát tova,
nem lehet ily ostoba, hogy nem látja, feketének, fehérnek színes soha nem lesz párja,
mert nem párban jár a fény és az árny, összében adja világnak azt, mit el tud érni az akarat.
Kezdik-végzik munkájuk folyton, s bárhol legyen a szemem, nem szélsőt lát a tekintetem;
feketén vagy fehéren, merengve várom, hogy a színes rónaságon el mikor tűnik a szín,
hogy adja vágyam a partra, hol nincs folytatása a mélynek, mert szemem nem lát tova,
nem lehet ily ostoba, hogy nem látja, feketének, fehérnek színes soha nem lesz párja,
mert nem párban jár a fény és az árny, összében adja világnak azt, mit el tud érni az akarat.
S a nyugalom, mi az árnyra és...
a fényre egyaránt borul....
Szerettem Őket nézni, nyugodt álmukkal, együtt élni, csodaszépek,
álmuk egy olyan világba vitte őket, mit nyújtani nem tudok, annál tökélyebb, tisztább,
kevésbé fájó szürke köd, mi jóságosan átvesz magán, hurcolt keresztül manók, s koboldok hadán, zöld völgyeken és hóval telt hegyeken által, temérdek tenger és óceán pillantással,szállva, szeretve, felhőtlen égen vagy akár felhők között...
érzem... szívükbe nyugalom költözött...
