A "barátnő"

https://myownblacknwhite.blogspot.com 
 
"Gondold át, amit mondtál,
mert a kezed csúnyán megégne..."

[idézet]

Csak egy tea.. ismét, amikor a férfi megismerhette a "legjobb barátnőt". Csini.. gondolta... Trehány bemutatkozása még nem sejtetett semmit, elharapott szavai és az azonnali fontosságú beszélgetésbe visszatérő - "ál-hanyag"  nemtörődömsége megalapozott intelligenciára utalt. Elnyomott - talán kicsit elhanyagolt - emóció és intellektus, de egy ilyen párosnál az egyértelmű az irányító szerep. Ezzel a benyomással indított ismeretségük, ami nem megy ugyan túlzottan mélyre, de éppen elegendő sok mindenre: bizonyítatlan féligazságokra, álszent értékrendekre, egyetértő bólogatásokra, vagy épp olyan intim titkok kibeszélésére, ahol a bizalom és a jövőbe vetett hit probléma nélkül aláásható... talán egyetlen bólintással, vagy egy mondattal.

Kedvesnek tűnt. Elsőre kifejezetten szimpatikus volt a hölgy, hasonló foglalkozással... kolléganő. Furcsa színezetű hajkoronája, vékony, egyszerű vonásai elrejtették korát a férfi szeme elől. a valóságot. Nagyjából huszonkilenc és harminchárom év közé tette... tévedett, de ezt csak sokkal később tudta meg. Ilyen információ nem sokat ad hozzá egy ember értékéhez, mert a kor nem érdem, hanem állapot, de ha ez az ember a "húszas évei elejét nyomja", akkor feltétlen respekt és bizalom kell, hogy irányába meginduljon.

   
Beszélgetés zajlott, tehát, ami inkább a kibeszélőshow kategóriájának kétes csúcsait döngette. Kibeszélőshow pasikról, volt szerelmekről, ki mit csinált, milyen fehérnemű volt rajta... még egy kép is előkerült a az okostelefonból... buta döntés. Imponált a férfinak ez a nyíltság és korlátok nélküli beszélgetősdi. Sok volt az üres fecsegés és a "fekete haj" gazdája sokat bólogatott, sokat helyeselt, feltűnően sokat. A féltékenységről volt szó éppen... ezt a témát a férfi szívből utálta. Megmérgezi a kapcsolatokat, tönkretesz egisztenciákat, felülír minden felelősséget és felelősségvállalást... de ezt még korainak látta így előadni, így a munkahelyéről "megpattanó", csapot-papot otthagyó féltékennyé tett, féltékeny srác sztorijára csak ennyit mondott:

"Fura..."

[idézet]

"Ez nem volt szép, csajszik... Tényleg nem." A féltékenység nem jó érzés, bármerről is nézzük. Ha az ember egyszer önmagával kerül szembe, a féltékenység egy olyan csapda, amit jobb elkerülni. Okosnak tűnő, de nagyon halk gondolat volt ez ebben a diskuruzsban - túlzottan halk. A féltékenység azonban a nem csak a beszélgetés témájában volt jelen. Szenvtelen, keresetlen megjegyzések, finom csípések, aggódásnak tűnő gondolatmorzsákban a férfi felfedezni vélte az irigy áhított vágyat... a vágyat ugyanarra a szabadságra, ugyanarra a gondolkodásra és önfeledt, szabad vízként lezúduló szertelenségre, ahogyan Ő él. A nő azonban nem vette föl, nem tudta és nem is akarta megérteni ezt. Szabad és önálló volt.

 
Nem egy nyelvet beszéltek, de ez nem is volt cél a barátnő részéről.. A férfin erőt vett egy érzés... "ez a másik csajszi arra vágyakozik, hogy azon a hőfokon élhessen, ahogy a barátnője...". Ezt a gondolatot így is rögzítette még aznap naplójában, de kimondva, ezek a szavak azonnal véget vetettek volna minden további beszélgetésnek, ismerkedésnek... A barátnő beszél, a fekete haj gazdája helyesel... a férfi mosolyog... fura, céltalan, nem kicsit hátsó szándékkal, okosan vezényelt diskurzus... nem témájában, hanem lehetséges végkifejletében, az irányított egyetértésben.

[Minden okoskodást félretéve... sokkal hamarabb kellet volna kiderüljön a férfi számára ez a szándékolt, vezényelt beszélgetés. Sokszor ugyan nem kereste közvetlen társaságát a "barátnőnek", de sokszor hallotta kritikus, döntésre váró pillanatokban: "Beszéltük Vivivel, hogy..." vagy "Azt mondta, hogy...". Őszintén megvallva, hamar tele lett a f@sza ezzel a nővel. Vetélytársát látta a férfiben, nem a "barátnőjének" boldogságát... Soha, egyetlen alkalommal nem is támogatta ebben "igaz barátnőjét", sem a férfit. Az okos csajszinak ez egyszerűen nem volt érdeke. Az igazság azonnal látszott, érződött a feltételes barátság érzése kettőjükön, amire később számtalan bizonyság adódik.

A "barátnő" láthatólag és érezhetőleg sz@rik arra, hogy mi történik. A jóváhagyó visszajelzések sokasága, a bólogatás, a kilátástalan hitelekbe fulladt, pénz nélküli időszakok átvészelése, a kitartott napok sokkal többet érnek és értek, mint egy kis "csetepaté" a minden jel nélküli és a "barátommal töltöm a napom" magyarázkodásaival. A mérleg sokkal kedvezőbb számára, ezt már bizonyította az idő.

Hányszor lehetett otromba célpontja beszélgetéseiknek a srác; vajon hány alkalom szólhatott furcsa pénzhiányról, titkolt, a társsal meg nem beszélt, szégyellett intimitásról és ennek következményeiről. Hányszor lehetett ennek a fiatalon megkeseredett életnek terhére a "barátnő" valóban nehéz, várakozásokkal és nélkülözésekkel teli piciny boldogsága... Vajon hány alkalommal ültette el a veszekedés, a bizalmatlanság magvait... Szomorú, szánalmas múlt egy döntésképtelen és kilátástalan jövő... hmmm... A számára évek óta mozdulatlan jelent szánja... szánja és adja is...

Minden igazságnak két oldala van. Szubjektívek, nem mentesülnek előítéletektől, sztereotípiáktól, úgy ahogyan a férfi sem volt abszcinens, de az első benyomás fontos, s ezek nem pusztán emlékekből táplálkoznak, hanem a történtekből...]

"Minek neked ellenség,
ha van egy ilyen barátod?"

 [idézet]

S hogy mit jelent a férfinek a barát? Nos, számára más... egészen más. Társ az érzésekben, de nem ért vele mindenáron egyet mindenben, próbálják egymás útjait igazgatni, irigy gondolatok, suttogó, hátsó szándékok nélkül. Nem ért önmagával sem egyet, amikor összekészíti a holmit egy olyan utazáshoz, ahonnan - tudja - nagyon nehéz bármilyen visszatérés. Ő nyit ajtót a legnehezebb és a legcsalódottabb pillanatokban, de sajnos mindig ajtót nyit, nem mutatja meg, milyen is valódi hiánya. Nem kér, hanem megköszön, nem elvár, hanem türelemmel vár, intelligens, nem számító. Szavaival, segítő szándékával nem befolyásol, hanem elősegít. Nem dönt és nem ébreszt gyanút másokban, nem hangol senki ellen... és a legfontosabb; mindig önmaga marad... bárhol, bármikor. 

Még azokban a pillanatokban is, amikor a szemközt ülő a neki legfájóbb boldogságról beszél... arról a boldogságról, ami lelkét felsebzi. Talán nem jutott, rosszul választott, vagy épp képtelen szabadulni... nem tudni... de az igaz barátra érdemes mosolyogni, mert ő valódi mosollyal válaszol, nem "fintorogja" kinyújtott nyelvvel vagy épp "bandzsítja" el a közös - talán utolsó - pillanatokat... helyette őszintén kimond mindent.

"Gondold át, még egyszer amit mondtál,
mert nekem jutott egy igaz barát, aki nem hagyott

magamra egy percre sem az elmúlt évben."

[idézet]