Reggel jön reggelre, számolatlanul. Szótlan, csendes indulások, félhomály, sebtiben felkortyolt reggeli kávé, melyet csak nagy néha zavar meg egy kedves, "kérdő szempár". Ronnie jelenik meg néha a konyha ajtajában, s kérdőn néz a férfira. Nincs hozzászokva a reggeli "forgataghoz".
A kinti zaj nem zavarja az "uraságot", de a pohár csörrenése, a kávéhoz készülő forrongó víz csobogása furcsa számára. A csomagolópapír zaja, amiből előkerül a friss briós, amit a férfi hozott a Nőnek reggelire nemcsak, hogy csábítóan hat, de láthatólag minden motorikus idegszálat megfeszít benne, ami visszahúzná őt a finom meleg takaró alá a Nő fenekéhez. Újabb szempár tűnik föl. Molly az. Érdeklődve figyel, hogy mi lesz a sorsa annak a finomságnak, ami a férfi kezében járja reggeli táncát, hullatva néhány remeknek ígérkező morzsa-falatot a konyha padlójára. A briós szem elől vesztése azonban felad minden érdeklődést a "kiscsajnál", így megunja a várakozást. Irány a Nő párnája, de Ronnie nem követi. Már az asztalról figyel. Helyezkedése közben rátelepszik egy nyitott spirálfüzetre. Ismerős lista - gondolja a férfi, de e pillanatban a kávé még fontosabb.
Leül, s belekortyol a finom nedűbe, s visszanéz az asztalra. Rápillant a nyitott füzetre és fürkészőn kezdi a gondolatait rendbe rakni. Vajon olvasta ezt a Nő? S, ha olvasta, akkor érthette?
Ezt a listát még Bernivel kezdték el összerakni azért, hogy eldőljön végre kettejük sorsa, s ne tartsa kétségek között azt, aki ezt nem érdemli. Egyértelmű lista. Nincs kérdés, csak válaszok, számok, hideg fej... rózsaszín "felhőszemüvegen" keresztül.
"Igazi fájdalmas lista. Nem lett volna szabad ilyesmit készíteni..." - gondolta a férfi. A valóságához kétség sem fért, fájdalmas, éles tartalma a összeomlás előtt álló értékrendjének állított tükröt az utolsó szó jogán, amivel a kivégzés előtt állók is szemközt néznek. Végzetes, minden pillanatot átható "bakancslista". Túlmutat a józan ész határain, de olyan erővel vág szemközt, hogy a könnyével együtt a vér is kicsordul.
"Ki vagyok?
Ki akarok lenni, hogy elfelejtsem a nevelt srácaim?
Ki szeretnék lenni, hogy elhagyjam a barátaim, a tanulást, a szorgalmas munkát, a sportot?
Kivé lettem, hogy zuhanok egy olyan szakadékba, ami nem kecsegtet jövőképpel,
meggyaláz, hányattat, hanyagol érzelmileg, emberileg, s kiöl belőlem minden empátiát?
Valóban akarok az lenni, aki feláldoz mindent és mindenkit?
Ki lesz belőlem így?"
[idézet]
[idézet]
Nehézzé válik a lélegzetvétel, miközben gyorsul a szív. Elönti a testét a meleg érzés, levegő után kapkod, de a feszültség nem engedi levegőhöz jutni, mintha nem létezne levegő, csak a nyomasztó gondolatok. Azt kellene belélegezni, hogy szétáradjon a testben, minden sejtjét kiéheztetve a halálra, majd az újjászületésre egy másik emberként.
"Te a punciba lettél szerelmes..."
[idézet]
Reinkarnáció egy olyan torzóba, ahol nincs helye léleknek, nincs mosoly, nincs jövőkép, nincs hit, nincs szerelem, nincs szerelmeskedés... marad a baszás, nincs érintés, csak nyomorult, hitvány testiség, nincs pillantás, helyette üres, csökevényes tekintet és kényszeredetten elbohóckodott pillanatok.Nincs igaz szó, mire számítani lehet, s ezt az idő idő bizonyítja... sokszor, túlzottan sokszor.
"Sziasztok! ...
Aki szeretne még jönni hozzám, ne sokat gondolkodjon.......
Még egy kis iddeig leszek, aztán vár rám valami teljesen más jövő!!!
puszika Nektek"
[idézet]
[idézet]
Nincs már a mondatnak kezdete, csak szó nélküli hümmögés, s a mondat vége legjobb esetben is az ajtó csapódása. Kilépve az ajtón csak a férfi menekülni és nyugodni vágyó gondolata visszhangzik önnön agyában... "El innen! Minél gyorsabban..."
Kettesével veszi a lefelé vezető lépcsősort, s kiérve a lépcsőházból még az emeletes tömbök közötti zajok is megnyugtatólag hatnak a sokszor elszenvedett hangos szavakhoz képest. A jutalom-lélegzetvétel a valódi világból újabb erővel tölti fel, száműzi az egyre szúró nyomást szíve tájékáról... indul munkába... szerencsére a Nő későn fog felkelni.
"...and the longest hours I've had in my life
Were the ones I went through to know I was right
So I'm safe but I'm a little outside
I'm gonna laugh when I'm buried alive
Stay, you dont always know where you stand
Till you know that you wont run away
Theres something inside me that feels
Like breathing in sulfur..."
Were the ones I went through to know I was right
So I'm safe but I'm a little outside
I'm gonna laugh when I'm buried alive
Stay, you dont always know where you stand
Till you know that you wont run away
Theres something inside me that feels
Like breathing in sulfur..."
[Slipknot - Sulfur]
"Tudod, hogy hogyan kell egy Nőhöz nyúlni...
...van benne gyakorlatod...."
[idézet]
Hová tűnik a szépség? Hová tűnik a finomság? Mivé lesz a Nő önmaga súlyos kényszereivel szemben. Nincsenek válaszok, csak mély álom és menekülés. Alvásba, álmokba, vagy épp hamis barátokhoz, barátnőkhöz. Igaztalan, érdekekkel átszőtt tanácsokhoz.
Nem számít már semmi. A döntés maga a jövő, amit a férfi a listával életre keltett és ebben nincs szerepe többé a Nőnek. Semmivé foszlik minden közös gondolat, minden közös emlék a hazugságokkal megerősített tettek súlya alatt, legyen szó hamis terhességről, vagy épp olyan időzített telefonhívásokról, melyek soha nem történtek meg és más, szerető karok közé hívták a férfit, de ez akkor még a jövő... Ez nem közös döntés, hanem ítélet... egy érzelmi kivégzés, melynek végrehajtása előtt minden kegyelmi kérvényt idő előtt és sajnálat nélkül utasít el a férfi. A Nő pedig mindezt tudattalanul, vakon és ostobán jóváhagyja. Csak így tűnhet elő ismét a férfi számára egy szépségekkel gazdagon tarkított jövő képe...
