Féltékenység (18)

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"Utálom, hogy nem vagy féltékeny..."

[idézet]

Szinte mindig elcsavarta a férfi fejét egy illatos fürdővel, vagy egy - ellenkezést nem tűrő - mozdulattal. Szerette a férfi amit a Nő "művelt". Szerette és egyben félte is minden mozdulatát, mert amennyi vér maradt az agyában, az folyamatosan húzta vissza arra az állapotra, ahol gondolkozni és tervezni képes. A Nő gyakran minden nő praktikát bedobott, hogy kontrollálhassa a férfit. Ez a fegyvertár elég szélesnek bizonyult. Az őszinteségre "kényszerítés" csillámporral, vagy a parfümmel befújt ruhadarab csak a kezdet volt. A mindenfelé "véletlenül" otthagyott fülbevalók, gyűrűk, nyakláncok, fehérneműk mind-mind ahhoz a tudatalatti tervhez tartoztak, amelyekkel a férfi életének feltételezett női szereplőit távol szerette volna tartani, ez azonban sokszor visszájára sült el, mert a férfi utálta a hátulról jövő féltékenységet. Pedig a Nő értett ehhez.

Volt, hogy munka után megfürdött és a munkahelyén hagyott tiszta ingben, tisztán, illatosan ment a Nőhöz. Érkezése után sok puszit kapott a férfi, ami ugyan furcsának tűnt de, nem foglalkoztatta. Leülvén, a Nő azonnal az ölébe helyezkedett, kezdetben finoman, majd egyre feltűnőbben elkezdte szaglászni.
"Jó az illatod... Megfürödtél?" - mondta, majd nyakához, és a hajához hajolva mély lélegzetet vett.

Ekkor értette meg a férfi, hogy ez nem játék. Ez a "szaglászás" az alávaló, szédelgő őszintétlen emberek ellenőrzése - ez egyszerűen nem méltó hozzájuk. Tudta ugyan - ez a csapodár "elődjeinek" szól, akiket ez a női praktika illatminták alapján szedett szét mind becsületében és lelkiismeretében darabjaira. Megalázó a pillanat, melyet így kellett megélni - különösen attól a Nőtől, akit szeret.

Tisztátalan  lelkiismerettel... talán, de nem erről volt szó. Szégyenben kellett magyarázkodnia a semmiről, mert a Nő megalázta - azt gondolván, hogy az átöltözés és a tiszta, illatos test nem a személyének szólt, hanem egy másik nő nyomainak eltakarításának... Azonnal elviharzott a lakásból. Sértve és megalázottan.

"Ez így nem folytatódhat tovább. Milyen hűséget vár, hisz minden nap hűtlen hozzá.

Nem jelent számára semmit a bizonyosság, a türelem és a kitartás." 

Nem akart visszamenni. Forrt a dühtől és a csalódottságtól. Nem sétálni volt kedve, hanem kiadni magából mindazt a fájdalmat, amit a Nő ezzel neki okozott, beszélni valakivel. "Mégsem mondhatom el senkinek..." - szégyellte, hogy a Nő ilyet tett vele, alaptalanul, megbántva önérzetében.

Felidézte a Nő szavait gyors távozásakor; "Lacussal ugyanezt csináltam, Ő csak nevetett rajta...". Ez még rontott a helyzetén, mert nemcsak megalázta, hanem gondolataiban, értékeiben is ugyanazokat a férfi attitűdöket látja a Nő benne, mint "elődeiben", ez pedig egyet jelent azzal, hogy a Nő nem kíván gondolkodásán, szemléletén változtatni arról, hogy mit is gondol róla a férfi, aki szereti. Nyomorultul érezte magát és nem vágyott a Nő társaságára. A közelség gondolata is taszította, melytől azonban furcsa, kettős érzés vett a férfin erőt, mert szerette a Nőt, aki ezt tette vele, de mégis..

"Minden férfi egy falat szar..."

[idézet]

Nagysokára hívta csak fel a Nőt, akit hallhatólag nem rázott meg az eset, nem foglalkoztatta oly mélyen. "Egy kis játék" - gondolta, de rosszul tette. A férfin erőt vett a büszkesége, melyet sokszor a fejéhez vágtak. Nem tehet vele ilyet egy Nő, akinek "ára van", értékét viszont csak jelenleg Ő ismeri. Szerette volna a Nőt gondolkozásában változásra bírni, olyan "hétköznapi módon", amilyet a Nő maga választott gyanakvó viselkedésével, hozzáállásával, nemtörődömségével.

"Viszont kell lássa önnön viselkedését és fel fogja ismerni,

hogy mennyire más, ha az embert szeretik... valóban szeretik..."

Ez a viselkedés meghozta a változást mindkét részről. Elhidegülést, elidegenedést a szeretet nélküli kínlódó együttléteket, az intimitás hiányát s majd a szétválást. S hogy ki mennyit próbálkozott, tett a kapcsolat javulásának reményében azt a kedves olvasó nem ezek között a sorok kötött fogja meglelni, hanem azokban a szívekben, amelyek továbbra is ott dobognak a Nőben és a férfiban...

A hivatás (18)

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"Mi a célod az életeddel?"

[idézet]

A Nő és a férfi a nagyszobában feküdtek. Nézegették az oldalt, ahonnan választhattak a képzések közül. Rengeteg ingyenes és fizetős lehetőség volt, melyek eszébe juttatták a férfinak, hogy mennyire hasznosak a diplomák, a nyelvvizsga. Sokszor felmerült benne, hogy tanulnia kellene egy hivatást, mert amit most csinál szereti ugyan, de a felelőssége térben és időben eléggé korlátlan. Többször előfordult, hogy egy gépleállás, vagy egy elérhetetlen külső meghajtó tönkre tette estéjüket, megszakította az egymásra hangolódás pillanatait. Nehéz volt, de a férfi valahol élvezte ezt a "nehézséget". Sokszor csak mosolygott, mikor megcsörrent a telefon... habár az utóbbi időben ez nem mindig volt véletlen.

Szóval feküdtek az ágyon, s a site csak gurult és gurult lefelé, mígnem a végéhez ért. Elkezdték előről ismét, de a szebbnél szebb hivatások magasabb alapképesítéshez voltak kötve, szóba sem jöhettek.

"Butuska vagyok" - mondogatta a Nő gyakran, de ezt a férfi elutasította. Nem szerette, ha ezt tartja magáról egy ember. A Nő nem buta volt. Megvolt a magához és a "zsiványsághoz" való esze, tanulni viszont nem szeretett. Felidézte a férfi a pillanatot, amikor ugyanezen az ágyon megpróbáltak közösen tanulni; nem sok sikerrel. Alvás lett belőle, majd szex és ismét alvás vagy épp kajálás.

Tekintetük többször akadt meg a szakács képesítésen. "Tetszik?"..."Igen,ez tetszik" - mindkettőjüknek tetszett a választás. A Nőnek igazi affinitása volt ehhez; érzék, ahogyan ezt sokszor mondják. Fantasztikusan keverte a rántást és a habarást. A natúr, szinte fűszerezetlen ízek emlékeztették a férfit egyfajta gyönyörre, amit egy női test, de akár egy szép táj látványa nyújthat. Valamiféle "gasztronómiai erekció"-ként aposztrofált ízvilág, aminek zöldséges, édeskés tájain szeretettel és élvezettel barangol az ember. S akkor ha egy kicsit a levegőbe szimatolhatna a kedves olvasó, akkor a tökmagolaj jellegzetes illatát is érezhetné, amint fekete cseppjei a paradicsomos-mozzarellás összeállításba érkeznek. A felülethez érve kicsapódnak az illatos gőzök, s érzékekkel telítik meg a konyha minden egyes szegletét. A natúr, tiszta ízek méregerős afrodiziákum hatásával terítik le a szívet, nyomnak el minden gondot, s gondolatot. Az érzékek szavakba öntik azt, amire ilyenkor a férfi gondol...

"Szereti ezt a dolgot... nagyon szeretheti, mert élvezettel adja bele önmagát..."

Úgy tűnt, hogy közös útjukat ezek mentén képzelik el, egyet értenek, ami életüknek ebben a szakaszában ritka kincsnek bizonyul. A harmónia érzése vesz rajtuk erőt, amin e pillanatban nem tud és nem akar senki felülkerekedni.

A férfi mindig is szerette volna egy szakmát, de inkább egy hivatást. Titkon remélte, hogy ha leendő társa ilyen kitartásával példát mutat számára, akkor nem fog habozni, hogy mellé álljon és vele együtt kitanulja.
Volt elegendő tartaléka és kapcsolatrendszere arra, hogy a Nőt a legjobb helyekre bejuttassa, a legjobbaktól tanulhasson érezvén a törődést és a tenni akarás végtelen háláját.

Megcsörrent a telefon. "Szia! Én vagyok. Már itthon vagyok. Majd megbeszéljük mi történt... "
Nehezen telt el a nap. Hazaérve csendben ültek egymással szemben, a férfi tördelte a kezeit, ideges volt. "Talán valami baj van? Mi történt ezalatt a rövid idő alatt? Meggondolta magát?"

Halkan kezdte el a Nő; "Elindultam beiratkozni. Taxit hívtam, lementem és beültem. Közben beszélgettem a taxissal, aki azt mondta szakács volt régen. Azt mondta rengeteget kell állni, azt mondta majd forrázhatom és pucolhatom a csirkéket, belezhetem ki és készíthetem elő. Azt monda évekig kell krumplit pucolnom, azt mondta állnom kell majd egész nap, hónapokon... éveken keresztül. A taxis mondta, hogy trombózisa volt, pedig ő aztán jó szakács volt, de egész nap csak csirkéket pucolt. meg zöldségeket. Tudod, hogy nem szeretek állni, hisz tudod. Utálom, ha állni kell. Nekem trombózisom van vagy lesz... tudod... hajlamos vagyok rá... meg hányingerem is van attól ha ilyesmit kell csinálni..."

Amilyen halkan kezdte a beszédét, a végére egyre hangosabban és hangosabban bizonygatta saját igazát. Nem kiabált, pusztán csak hallani szerette volna saját szavait. Úgy érezhette, hogy a férfi elnyomja Őt tenni akarásával vágyaival közös jövőjük iránt. Azt szerette volna mondani, hogy ez Őt nem tenné boldoggá, nem ez élete célja; állni a lábasok mellett, sütni, főzni, takarítani...

"Mérleget emelt jelenlegi élete és a kilátásai között, ahol a jelen győzedelmeskedni látszott

megannyi megaláztatásával, nyomorultul, ágyhoz szorított, hónaljszagú,

mosdatlan - sokszor otromba, modortalan - valóságával."

Ocsmányul "őszinte igazmondásával", kegyelem nélkül, hazugtalan szavaival arcul köpte leendő társát. Szerelmet, szeretetet és minden emberi érzést eltipró őszinteségének minden hangja gyalázza a férfi szívét, alig tudja végighallgatni. A Nő nem hallja amit mond, csak ontja magából a szavakat, melyek végén csak ennyit tesz a történtekhez "Hát... ez van."

Hallhatóan eltört minden. A fény megállt menetében, fordult a világ. Vérzik és zokog belül egy szerelmes ember. Nincs ennél fájdalmasabb érzés és látvány, amikor a közöny szavai megerősítik a férfit abban, amit eddig is tudott, csak önmagának volt képtelen bevallani.

"A Nő szereti ezt az életet és semmit nem hajlandó tenni a változásért.

Egyszerűen nem akar és kész. Ez teszi őt boldoggá... ez az Ő hivatása.

Nem létezik az a szeretet, ami ezen a helyzeten változtatni tudna."

Változások örökkön (18)

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

Két esetlen madár, botor távoli szárnyak  keresik útjait, 

lelkük egyre közelebb, míg a test a testtől távol.
Látni énem, távolodni épp, de egy kéz nyúl feléd;
Mi okok vesz ecsetvégre az élet vásznán, miért használja színeit,

mi számunkra egyszer taszító, másszor oly kedves.

Mi úton érez lelkem ily erős vonzást puszta érintésed alatt; mi úton halad;
Míg torzsalkodik a fej, a szív húzza irányát, s tudja: dolga nem szűnhet,

jövője van kettejüknek, egy lélek céljuk, testüket győzve.
Hisz nincs e világnak oly erőtere, mi egyszerre vonz és tol magától; hozzád;

e mágnes nem forog, de mozgatja folyton buta testem ellenedre,

lelkem igyekszik rendbeszedni, mit e rengés rombol.
Mi úton láthatom padlón sejtjeim, boldogságom ellenét, mi a módja;

hogy lelkem örökkön legyen a tiéd?

Érzem, lényem ellene kettőnk fényeinek, mit belsőm formálni akar;

kinyúl feléd karom, s mondja testem: akarom; de lelkem nem tűrheti szótlan;

féktelen akarat, mi ellene van;  folyton szól és szólítja belsőm;

de oktalan e test; tanítja elmém:
szeresd.... csak szeresd!

Szép legyen a napod, mit ily szavakkal kezdesz; járja át tested, lelked

 pillantás, min keresztül hatolnak szavaim; változom érted, édes; szeretlek.
[Érzéseim - 2013.04.25.]

A változás elkezdődött, önkéntelen és merev ragaszkodással soha ki nem mondott elvárásokhoz. A változás érezhető volt kettejük kapcsolatában, mindennapi életükben. "Érted változom." - a sokszor emlegetett gondolat minden nap feszítette a férfiben azt a vágyat, hogy visszajelzést kapjon kérdésére. 

Lassan maradtak csak el a reggeli pánikrohamok, inkább átalakultak. Sokszor vette elő a férfi a papírt, amire alakuló kapcsolatának előnyeit és feladott dolgait írta.

"Nekünk nincs múltunk, csak a szex."

[idézet]

A világ legfurcsább dolga ilyet tenni, de gyakran törtek rá előző életének hiányai. Úgy érezte, eltűntek eddigi értékei azzal, hogy háttérbe szorult minden. Nem tudott kikapcsolódva tanulni, valamiért nem ment abban a környezetben és a Nő is zokon vette, pedig többször fel lett ajánlva, hogy eljöhet vele. Nem tudott sportolni, elmaradoztak az edzések, kimaradtak a szombati angolórák, végleg elhagyta a magánórákat, a tanulásokat, melyekkel saját felkészültségét tartotta napi szinten.... elmaradozott minden és mindenki... majdnem mindenki.

Sokszor merült fel közöttük az ex-ek kérdése, amit nem lehetett okosan kezelni semelyikük részéről. A Nőnek azonnal elege lett, aminek a maga módján hangot is adott. A férfi megadta és megkövetelte az ex-ek tiszteletét. Sokszor viccelődött a "virsli-hámozós" baráton és "anyucizsíroshajúkisfia" ál-férfiken de tisztelte Őket. Valaha a Nőnek jelentették a boldogságot, bármilyenek is voltak, bármilyen módon is viselkedtek... jelentettek valamit. 

Sőt... egy alkalommal találkozott is az egyik sráccal elég kétes szituációban, törölközővel a derekán, épp fürdéshez készülve. Idegesnek kellett volna a férfinak lennie abban a pillanatban, de nem így történt. Emlékeiben ez egy felemelő pillanat volt, ilyen gyorsan még nem érzett érzelmi felszabadulást a nyomás alól, hogy ezzel a Nővel valaha közös életet kezdjen... és most tessék.

Közös életük értékein gondolkozik... nem korai ez még egy kicsit? Nem, ha komolyan gondolják... soha nem korai gondolkozni a jövőről.

"...a munkádban mindig légy profi, otthon,

velem, pedig az, aki lenni szeretnél."

[sms idézet]

Szavaiban hiába érződött  a valódi megalázottság, a tenni akarás puszta vágy maradt. Üres, céltalan vágyakozás a változásra, de a férfi továbbra is válaszok nélkül maradt. S ha már válaszra vár a férfi, akkor majd ő maga megfogalmazza a jövőt, teret és időt hagyva a Nőknek. [Nem... ez nem elírás]
A férfi elkezdett vágyakozni egy másik élet után; nyugodtságra, kulturált beszélgetésekre, tanulásra, zenékre, vágyott; az ölelésre, az egyszerű érintésre... legyen az akár egy simogatás az arcon, vagy egy érintés... hiányzott... egyre erősebben érezte azt, hogy ez az út nem kettejüké.

S, hogy ez mennyire bizonyosság, a férfi visszatér egy picit a jelen pillanatba. A soha meg nem élt szeretet napján ismét szomorú a weboldal képe. Habár a férfi sokszor megfogalmazta furcsa gondolatait a Karácsony intézményéről, mégis elszomorodott a képei láttán. Igen... a hiány szó a legjobb, amit a Nő érezhet. A szeretet és a szeretni tudás hiánya, hisz az oly sokszor emlegetett őszinte mosolyt ismét elnyomja a kényszerű, "megmagyarázható" túlélés. Azon a bizonyos napon... a szeretet napján... ahogyan a múltban, úgy a jelenben is.

"Ha  valóban szeretne, abbahagyná, de legalábbis levenné a képeket...

én levetettem volna vele... legalább erre a pár napra..."

"Mikor élsz végre a szavak szerint, amitől erős lettél?

Do not let rule your mind over your heart..."

Pour shame all over us
Harden into a crust
- - - cement - - -
Forget the glamour and
Mumble a jackhammer
- - - under your breath - - -
Hide your face in the curtains
Better unsaid, so close
And it rolls off the tongue
ALMOST
The world expects the pose
Perfectly natural
- - - loosen up - - -
Smearing wet concrete
And swearing you'll never be
- - - caught - - -
At your weakest, etched in stone
And we're frozen here, peeking
ALMOST, sweet talk, CAFFEINE
Make contact
Up to my neck
I confess in quicksand
"But it's so easy for you"
"There's always one thing"
"Do you have something to tell me?"
"Say something"
"Anything"
I'm warning you
I'm warning you
I'm fucking you
I'm warning you
"Relax"
"It's just a phase"
"You'll grow out of it"
Believe anything anyone ever tells you
It's not funny anymore
It's thing you hate the most
The thing you hate the mostThe thing you hate ALMOST

[Fordítsd, ha akarod :) ]

Változások (18)

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"...a történtek,

életfelfogásom teljesen megváltozott."

[idézet]

A Nő és a férfi soha nem éltek meg együtt közös karácsonyt. Nem volt egyszerűen erre szükségük, mert minden nap karácsony volt. Nem elvárások voltak, hanem önfeledt várakozás mindkét oldalról. A kérdés, amely a Nő szájából elhangzott, egy kényszeredett - s a férfi részéről várt, de soha el nem várt - változtatni akarás kezdetét jelentette. Kapcsolatukban megjelentek olyan elvárások, melyek ugyan sokak számára természetesnek tűnhetnek, mégis.. egy ilyen kapcsolatban joggal felmerül a kérdés: "Hogyan lehet megcsalni egy nőt, aki a szexszel keresi a mindennapi kenyerét?"

Sokszor ült lent az autóban, sokszor pillantott fel a férfi... számtalanszor. Hány és hány alkalommal jött szembe az aznapi "utolsóval". Megszámlálhatatlan. Hány és hány alkalommal hallotta, hogy "... csak még 15 perc és jöhetsz haza...". Egyszer még rájuk is nyitott, borzasztó élményt okozva maguknak.

Pedig... "Vivi azt mondta, hogy ha igazán szeretnél, akkor ezt nem engednéd...".
A férfi engedte. Tűrte, mert a Nő szerette ezt csinálni.Nem akart változtatni.

"Ha szeretne... abbahagyná ezt a mocskot." 

De nem szabott magának határokat sem időben, sem térben. Csak a barátnő szavai gondoskodtak arról, hogy a látszólagos "emberi mivolt és morál" kellő lelkiismeret furdalást okozzon. Talán mindkettejük számára egy "menekülőút" volt ez.

Aznap is mentek sétálni, beszélgetni. A Rába parton ültek le. A Nő a beton válaszfalon, a férfi pedig a előtte állt. Komolyan beszélgettek családról, életről, miértekről. Talán kapcsolatuk alatt először. A családról volt szó. Szerette volna a férfi komolyan venni a Nőt e kérdésben. Szerette volna tudni, hogy mit gondol a Nő valójában erről, s ímhol... a Nő szavai immáron nem okoztak csalódást, - úgy tűnt - megnyílott végre. Úgy beszélt a családjáról, mint aki - bár elítéli látásmódjukat - mégis szereti őket, ahogyan vannak. Úgy tűnt, hogy az elhatározás és az akarat felé kerekedett minden eddigi hitvány "tenni vágyásnak" és közös út, amit szeretne járni, azonban másképpen történt.

Ahogyan ültek a parton és nézték a csillagos éjszaka égboltját, talán ekkor voltak egymáshoz a legközelebb. Dolgozott azonban egy ösztön, mely mindkettőjüknél erősebbnek bizonyult. Ez vezényli az örök körforgást, a túlélést, a fenntartást... ez mindkettőjük része - túlélés.

"...ma megaláztak.

Ezt nem akarom így.

Végleg abbahagyom!"

[idézet]

"Szia Drága! Eldöntöttem.

Hagyd abba azonnal...

történjék bármi, együtt megoldjuk."

[sms - 2013.04.25.]

A legszebb névnapi ajándék - gondolta a férfi, habár kicsit bántotta, hogy "kedvese" még egy szóval sem említette neve napját. Nem túlzottan érdekelte, mert nem tartja sokra sem a szülinapját, sem a névnapját. Az elküldött üzenet azonban egy új élet kezdetét jelentheti. Nem úgy alakult, ahogyan tervezte, de az új élet elkezdődött. A Nő ugyan nem reagált semmit és az esti beszélgetésnél sem szólt. Elmesélte a történteket, majd elmentek aznapi rendszeres sétájukra. Szó esett fodrászatról, műkörmökről életmódról, kozmetikusról, elvárt életszínvonalról... de a férfi felajánlott döntéséről  - amit azóta is őriz az archívum - semmi.

Az idő múlásával azonban változásokban gazdag jelenetek játszódtak. A kutyusok végre igazi gazdira leltek "anyjuk" személyében, sokat sétált velük a Nő, sokat foglalkozott velük, tanítgatta őket,korlátok és feladatok keletkeztek, egészen nagyszerű eredményekkel. Nagyobb rend lett a lakásban, tisztaság, a cigaretta mennyisége alábbhagyott, egészen elképesztve a férfit, azonban volt még egy fontos változás, amit ugyan a Nő nem vett komolyan, de a férfit elfordulásra késztette.

"Szeretek merengeni..."

[idézet]

Az együtt töltött idők és az együttlétek nem elégítették ki a férfit még az egyszerű séták közben sem. Hiányzott a kézen fogás, az átölelés, egy puszi... hiányzott a társ és lassan a partner is. Hiányzott az az ember, akivel megjelenhet, akit bemutathat, akivel elmehet bárhová, aki egy pillantásával bókolni és hívni tud... egyszerűen eltűnt.

Egyre felületesebben és ritkábban érintették meg egymást intim pillanatokban, hamar elérve a "szeretkezési skála legalját". A Nő úgy fogalmazott: "...már nem tudsz úgy hozzám érni..." - és ez valóban így volt. A Nő más akart lenni, mint amilyen valójában volt. Egyre gyakrabban volt, hogy belépve a lakásba a Nő már közölte "borzasztó fejfájását és fáradtságát".

Úgy gondolta, hogy meg kell felelnie a férfi elvárásainak, pedig ilyenek nem léteztek. Létezett azonban egy egészen más - hívhatjuk elvárásnak is - de sok veszekedést kiváltó kérdését ismét feltette aznap este a férfi - sokadjára, reménykedve...

"Mi a terved?"

[idézet]

Az éjszakát barátai között töltötte, akiknek nem tudta bemutatni még korántsem új barátnőjét. Egyszerűen nem érezte azt, hogy a Nő ebbe a társaságba való. Céltalan merengése, szótlansága, féltékeny attitűdje nem tette alkalmasság arra, hogy ezt a társaságot valamiképp is megszerethesse. Többször volt a keze a hívás gombon, de letett szándékáról, inkább tovább ivott Krisztáékkal.

Szó sem volt halk mulatásról. Egész este ittak, énekeltek, beszélgettek közéletről, politikáról, borokról, barátokról, szexről, könyvekről, színházról, művészetről. Sokan csatlakoztak, jellemzően csajszik, akik botrányosan jól néztek ki, kedvesek és örömteliek voltak. Ez hiányzott a férfinak. Ez a csivitelő, csicsergő, vidám, ártatlan flörtölésre alkalmas légkör, amibe minden lelkiismeret furdalás nélkül belevetheti magát, brillírozhat... szeretik és kedvelik őt, úgy ahogyan otthon soha nem tették.



 

Minden nap...

"Teli a szíved..."

[idézet]

Mit is gondolok a Karácsonyról? Furcsa ünnep. Vallási ünnep és a szeretetről szól. Arról a szeretetről, amelyet az év 363 napján "nem tud" megadni a Nő a férfinek és viszont. Arról a 2 napról szól, ahol az asztal roskadásig van mindenféle jóval, a szívünkbe szeretet költözik és izgatottan várjuk társunk pillantását, amikor kinyitja ajándékainkat. A pillanat mámoráról, amikor a karácsonyfán kigyullad minden izzó, miután ünnepi díszbe öltöztettük, s a csúcsdísz is elfoglalta méltó helyét... üres frázisok.

Írhatnék közhelyeket a hitelekről, idézhetnék a "fészbúk" olcsó, gondolattalan, közhelyes butaságaiból, de nem teszem, röviden visszatekintek, de csak lelki szemeimmel, mert aki visszanéz, az visszajön és én ezt nem akarom.

Az elmúlt évben furcsa napokat éltem meg.  Volt közöttük szép is, emlékezetes pillanat, de boldog csak nagyon kevés, talán csak egyszer. egy buta, majmolt amerikai ünnep napján. A múlt évben sokszor éreztem elhagyatottnak, elhanyagoltnak magam, pedig abban a pillanatban több partnerem is volt. Volt, hogy ott feküdt mellettem és mégis végtelenül magányosnak éreztem magam és máshová vágytam, máshoz. Elértem egy olyan mélységbe, ahonnan dombokat, s főként domborulatokat láttam, s azt, hogy szerettek-e vagy sem, nem számított. Amikor szerettem volna, hogy számítson, már késő volt. Rájöttem azonban, hogy soha nincs későn tenni, akarni változni.

Meghatározó volt az elmúlt év az életemben, mert megtanított valami olyan emberi tulajdonságra, amit kevesek tudhatnak és érezhettek  magukénak, ez pedig a feltétel nélküli szeretet. Ebben viszont részem volt egész évben és van most is, s a két nap Karácsony erről a gondolatról fog szólni. Csöndes egyedüllétben bár, mégsem szomorúan. Megtanít majd arra, hogy minden év 363 napján is ugyanúgy tudjak szeretni, s az a két nap csak ennek megerősítése legyen hátralévő életemben.

Barátaim, Olvasóim!

Boldog Ünnepeket Kívánok Nektek.

Teli a szívem szeretettel Felétek! 

Kutyusok

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

A férfinek 11 évig volt kutyája, nagyon szerette, blogjában még meg is emlékezett róla. Szerette és fürdés közben gyakran nézte jobb mellén a tetoválást, ami rá emlékeztette. Nem volt nap, amikor ne gondolt volna rá. [Itt olvashat róla a kedves olvasó]. Jó fej kutyus volt, engedelmes és szerette a gazdit. Nem volt könnyű eset, mert egy Husky bizony nem az...

Asis örök helye rajtam... a szívemben

 A Nőnek két kutyusa van: Ronnie és Molly. Két, igazi rosszcsont Yorkshire Terrier. Ronnie-ba keveredett egy kis Westy, de ez tette az "uraságot" valójában széppé, igazi, ezüst színben pompázó ördög volt. A párja, Molly egy törékeny kiscsajszi, akinek minden mozdulata Jászai-díjra érdemes. Szépek, de teljesen neveletlen kutyusok lévén zabolátlanul róják útjukat, kergetőzéseiket a lakás minden zugában. Bárhova mehetnek korlátlanul, felülhetnek a konyhaasztalra, bemehetnek a hálószobába, bebújhatnak az ágyba, az éjszakát gazdájukkal töltve, s reggelente vidám nemtörődömséggel, hancúrozással  - az utólagos fegyelmezés leghalványabb következménye nélkül - maguk körül mindent összepiszkítva keltik a Nőt.
"Nem kutyák... gyerekek..." - sokszor gondolt rájuk így a férfi, amikor épp beléptek az ajtón. A Nő önfeledt extázisban, emelkedetten üdvözölte őket percekig, s ők viszonozták ezt a maguk módján. Szeretve voltak... igazán szeretve. "Örömpisi..." - mondogatta gyakran, nyugtatva magát és a férfit.

Nyáron egy ismerős tenyésztő hölgynél voltak vendégségben. Kellemes hölgy volt, intelligens beszélgetőpartner. Sok állat volt az élettérben; kutyusok, papagáj... hangulatos kis kerti-party volt, de a férfi csak egy fontos diskurzusra emlékezett, amit nem Ő hanem maga a hölgy tett fel, de a válasz oly kézenfekvő volt.

 "Mit csináltok, ha szeretkezni akartok?"

 "Ott vannak velünk... nem zavar minket..."

A férfi kicsit dühös lett. Egyébként is valami összeveszésből jöttek ki éppen, ami szintén a kutyákkal kapcsolatos és még ez is. "Minden épeszű embert zavar, ha az intim együttlétek pillanataiban egy kutyus néz vele farkasszemet, vagy éppen a seggét próbálja nyalogatni. Nem egészséges sem lelkileg, sem testileg... semmilyen formán..." - gondolta, de gondolatainak nem adott hangot, inkább hallgatott... jó mélyen.

Sértődött volt, akkoriban mindig volt ok egy kis veszekedésre... a férfi nagyon utálta ezt az állapotot, de a Nőnek a jelek szerint kényelmes volt. Nem volt igazán közös témájuk, egyre többször adódott kínos csend közöttük, ami egyértelműen a közös érdeklődés hiányából adódhatott, s a Nő gyakran kezelte ezt a csendet a férfi elvágyódásaként; s végül igaza lett. A férfi merőben különbözött a Nőtől, amiért gyakran súrlódtak. A férfi szerette a tanulást, a Nő utálta, a férfi szeretett olvasni, a Nő utált, a férfi szerette a munkáját, szerette, ha jól és biztonságosan mennek a dolgai, a Nő csak azt látta, hogy megint nincs otthon, a férfi szerette a balettot, a komolyzenét, a színházat, a művészeteket, a Nő erről hallani sem akart...  A Nő szerette a cirkuszt, de oda sem jutottak el, valamiért nem tudtak egyezni azon a hétvégén sem... pedig a jegy már megvolt, a férfi másnap megvette... Az előadás ugyan nem maradt el, hazai környezetben, szereplőként "élvezhették" az előadást. Sokat veszekedtek és épp akkor is készült a vihar, de a remek idő megnyugtatta őket.

"Nem szőrük van, hanem hajuk..."

[idézet]

Nem szerette volna a férfi az álomvilágot lerombolni, mert tisztelte a Nő ezirányú hóbortjait. Nem tudott velük azonosulni, de tisztelte. Tiszteletben tartotta mindaddig, amíg a Nő saját egészségét nem veszélyeztette. Gyakran találkozott a jelenettel, ahogyan a kiskutya a Nő száját percekig nyalogatta, miután feljöttek sétáltatásból, de a legjobban arra emlékezett, amikor egy rüh-gyanús szőrzet elváltozás után a Nő minden orvosi ellenőrzés nélkül ismét nyalakodott vele és ágyában hempergette. A férfi próbálta óvni a Nőt saját felelőtlen viselkedésétől, de hasztalan. Az az este megint a veszekedés jegyében zajlott, amelynek gyors távozás lett a vége. Mindent összevetve ők azért kutyák. Rakoncátlan kiskutyák - persze azért haj nélkül.

A valódi probléma azonban más volt, amivel jóval nehezebb szembesülni, mert nem a kutyusokkal van baj, hanem a "gazdival". Amit akkor és ott képzel a Nő a családról és a jövőről, az bizony nem szól másról, mint a kutyusokkal való állandó, felelősség és korlátok nélküli együttlétről, amit a férfi megpróbált megérteni, mert fontos volt számára a Nő közelsége. A "manócskákkal" való kapcsolat - ahogyan ő nevezte őket - áthatja mindennapjaikat. Ez természetes két kutyus esetén. Felelősséggel tartoznak értük és jól is élnek.

"Egy kutyusnak feladatok kellenek és korlátok."

[Csodálatos kutyadoki]

Ezek nélkül sajnos a kis "manócskák" valóságos ördögök voltak a férfi számára. Állandó kipihentségük és kimozgás nélküli életmódjukból adódóan készenlétben álltak mindig a játékra, ami 12-14 óra munka után nehezen ment a férfinak, aki inkább a Nő érintésére és kedves szavaira vágyott... ekkor már egyre gyakrabban. Szomorúan nézte, ahogyan a Nő inkább a kutyusokkal foglalkozott helyette órákig, ahelyett, hogy az esti órákat egymással töltenék, legyez az séta, fagyizás, vagy akár csak egy egyszerű beszélgetés.Sokszor szembesült azzal, hogy a Nőnek sokkal fontosabbak a kiskutyák, mint a kapcsolat. "Tiszta sor. A Nő egyedül volt hosszú hónapokig a kutyákkal. Talán ideje lenne részéről elengedni ezt a kapcsolatot..." - gondolta.

"Majd akkor hívj, ha jobban szeretsz, mint a kutyáid..."

[idézet]

Soha nem következett be ez az állapot. Volt egy idő, amikor rájött a Nő, hogy nevelni kell őket, de a akarat nélkül ezek a gondolatok mit sem értek, pedig ezalatt a csekélyke kis  idő alatt a kutyák "magukhoz tértek". Fegyelmezetten lehetett őket sétáltatni, hallgattak a hívó szóra... szinte teljesen megváltoztak. De ezt a változást fent kellett volna tartani... kitartó, konzekvens gazdi híján szegények hamar visszaestek; újra bepisiltek, összepiszkítottak mindent...

"Megadok nektek mindent!

A legdrágább tápot kapjátok!"

[idézet]

Szomorúan néztek a gazdira, aki ezekkel a szavakkal kívánta hálátlan viselkedésüket tudtukra adni. Halkan kushadtak be helyükre, várták sorsukat, rossz viselkedésük eredményét, pedig ha a Nő tudta volna milyen közel volt a célhoz; talán nem adta volna föl.

Egyértelműen a férfit okolta ezekért a dolgokért, a kényszerű változásokért, márpedig aki a szeretteit nem szereti... nem lehet jó ember. A férfi szerette a kutyusokat, sajátjaként. Azokat, immáron Őket. Talán nem kapta minden alkalommal ölébe, talán nem nyalatta arcát perceken keresztül, de szerette. Egy egy haragos elalvás utáni reggelen Ő találkozott először a simogatásra váró tekintetetekkel munkába menet.
A férfi és Ők is legalább ragaszkodtak a korlátokhoz. Konzekvensen, elvárva maguk fel. A feladat a gazdira várt... mindhiába.

Te nem az vagy...

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

A képek beszélnek, de csak a kiválasztottakkal. Egy pillantás erejét a szemek adják vissza, a pillanat varázsát önmagunkban kell keresni. Beszélgetni a képekkel, viszontlátni halottainkat megrázó... "élmény".

Soha nem létezett érzések szállják meg a férfit, s ha tehetné mindenkinek átadna ebből... Itt nincs feltételes mód. A képek nem mutathatnak, hanem mutatnak, nem beszélhetnének, hanem szavalnak érzelmek, vagy épp nyomasztó érzések szárnyain ontják magukból, örök mozdulatlanságuk, soha nem is létezett mosolyaik verseit... nekem, nektek, a világnak

"Soha nem láttam Beát így mosolyogni.

Tudom, hogy szarul hangzik,

de melletted, így soha nem mosolygott.

Megtalálta végre a párját.

Illik hozzá észben, felfogásban, intelligenciában.

Ő az aki illik hozzá. Te nem."

[idézet]

A végjáték gazdag. Mindenben. Ambivalens és félreérthetetlen dolgokban, a kényszeredett, talán kényszerített viselkedés lüktető véráramában megemésztett és soha ki nem mondott szavakban. Szegényes ez a gazdagság. Nem színes, nem viseli egyikük sem magán szívesen ezt a köntöst, hisz jelekkel, bélyegekkel teli, ahol nem a másikra aggatott jelzők okoznak fájdalmat, hanem a tudat, amelyben megformálódik a hang és az akarat, vagy épp ennek hiánya segíti világra a szavakat. Inkább nevezhetnénk őket a kreatív agy motorikus-reflexiós kicsapongásainak annak tudatában, ahogyan ezek a szavak mondatokká összeállnak, s mutatják és szeme elé tárják a soha nem létezett jövő képét.

Hulladékként kezelt érzelmi függőségek utolsó tánca, ahol már nem hatékony a női praktika, erejét vesztett a könyörgés, a hiszti. A szép és intelligens szó marad csak, ami hatni és tenni képes. Kényszerpálya. Nem bukás; megerőszakolt modorosság. Érezni minden szaván a erőszakos törekvést önmaga  és önmaga arcképe ellen.

"... miért nem a farkadra tetováltatod?"

[idézet]

A gondolat nem felejt, az érezhető kínos mosoly, a szavak ide nem illő szegényes devianciája ellenkezést és ellenáramlást szül, így a végső hallgatás bizalmatlanul beszédes. Ez a csönd beszélő és hallgató felelőssége egyaránt. Felelősség és elkötelezettség a jövő iránt, végső bizonyosság hiányában vagy épp gyanánt. Az idő soha nem döntött senki helyett és semmit nem akart... illetve csak egy dolgot... mindent.

"Te nem az a Nő vagy, akit szerettem... "

[idézet]

Áldozatok (18)

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"Legyél végre őrült!

Ne foglalkozz velük! Ők már a múlt."

[idézet]

A édenkertben jártak, szinte minden nap. Tervezgették a közös jövőt, aznap a szoba ágyán, amúgy viccesen. A férfi alul, a Nő felül.Nem filozofálgatás folyt, hanem "közeli ismerkedés" a másik életével, múltjával. Emberekkel, rokonokkal akiket családtagként, szerető barátként, ismerősként köszöntheti az ember legyen az személyes viszontlátás avagy emlékeink képe. A Nő saját stílusában beszél családjáról. Nem a szeretetről és a tiszteletről szólnak gondolatai, hanem áldozati jellegű megaláztatásról, utálatról, ambivalens érzésekről.

"... nem illik ehhez a perchez" - gondolja a férfi és megpróbálja elhessegetni a kialakult rossz hangulatot. Családjáról és elmúlt kapcsolatairól beszél őszintén és tisztelettel. Elképesztő jelenet játszódik le a férfi szemei előtt. Néhány pillanat alatt Nője szinte kifordul magából ettől a beszédtől, ellentmondást nem tűrő hangja szinte kiabálásra fordul, amikor a férfi újabb és újabb szavakkal méltatja volt barátnőit, nevelt gyerekeit. Furcsa, eszét vesztett "veszekedés", aminek szemtanúi lehet a kedves olvasó. Értelmetlen és minden józan észt nélkülöz a mozdulat, mellyel a férfi átadja magát a Nő hangerejének. Nehezen nyugszik meg ez a "hangulat". Rányomja bélyegét szinte az egész estére.

"Miféle értékrend szerint él ez a Nő? Miért nem szereti családját?"

Korai talán még ezeken a gondolatokon és kérdéseken rágódni. Nem kellene olyan sokat gondolkozni, de mégis... A család kérdése soha nem volt kérdés a férfi számára. A család az utolsó az életben, amit feladna józan gondolkozással. Erikával 13 évig éltek együtt, felneveltek két fiúgyereket; Gergőt és Krisztiánt. Szereti Őket a férfi, büszke rájuk, büszke arra, hogy felnevelte őket, vagy épp együtt éltek...

"... tényleg komolyan gondolja, hogy felejtse el Őket?
Akiket szeret?... és akik szeretik?" 

A volt barátnők kérdése azért sokkal érthetőbb, de a felháborodás és a dühkitörés jellegű beszéd... de nem csak taszította... a feléjük forduló mértéktelen, mérhetetlen düh... a férfi számára tökéletesen érthetetlen, hisz egy kapcsolat a bizalomról szól... 
"... a Nőért hozott áldozat nem szólhat a számára értékes emberek elvesztéséről... soha nem szólt és nem is fog" - ígéretet tett magának, de a kocka már el lett baszva. Egy ilyen estének, nincs és nem is kell, hogy legyen bármiféle folytatása. Pihenni vágyott, mert ez a konfrontáció szinte minden pozitív energiáját felemésztette. Kicsit csalódottnak érezte magát. Egy ilyen "harcot" nem akar megvívni. Értelmetlen és céltalan a család fontosságát bárkinek az értékrendjébe belemagyarázni...

"Mi történhetett a Nővel akinek a számára ez nem természetes?"

Több áldozattal is találkozott a férfi ezen a héten.Amíg ő élte vígan életét és próbált koncentrálni új kapcsolatára és az ezzel járó édes terhekre, a kis piros bőrönd útra kész lett és nem a férfi által. Társa úgy látta helyesnek, hogy vagy Ő megy, vagy a férfi. Okosan - vérző lélekkel és könnyes szemekkel - belátta, hogy a férfi egyszerűen nem fog megnyugodni, ha nem tapasztalja meg új kapcsolatának előnyeit, nehézségeit. Bízott magában, bízott a látottakban és a hallottakban. Bízott abban, hogy a következő - talán néhány hét múlva bekövetkező csöngetés után már viszontláthatja a kis piros bőröndöt; na meg kedvesét mellette, de ehhez most olyan áldozatot kell hozni: elengedni a férfit. Kivasalta pólóit, ingeit, fehérneműt, zoknit és egy jó könyvet is rakott...s mellé egy óvszert... Azt gondolta; utazni megy a férfi, s remélte hamarosan viszontlátja. Milyen Nő az aki ilyet tesz a férfiért? Szerelmes.. gondolta a férfi. Elszégyellte magát, amikor maga mögött bezárta az ajtót, s még hallotta felsírni egyedül hagyott társát.

Ezt a döntést azonban nem csak a Társ hozta, mert az egybe költözéssel a Nő és a férfi is egyetértett, nem kalandnak tekintette kapcsolatát a Nővel. Még aznap felhívta többször is a Nőt, hogy hallja hangját, érezze, hogy örül jöttének, de bizony csalódnia kellett arról amit gondol. Elcsukló hang, félremagyarázkodás, furcsa hümmögés, fel nem vett telefonok... mind arról tanúskodott, hogy a Nő már ekkor nem tartotta ezt jó ötletnek. A férfi már fejben le is mondott a költözésről, de az utolsó pillanatban a Nő "engedett"... Kezd a "látszólag" egyre sűrűbbé és sűrűbbé válni, de az este megnyugtató. Fekszenek egymás mellet, beszélgetnek de hamar aludni mennek... nehéz volt ez a hét. Sokmindent maguk mögött hagytak, de egy síró társat biztosan. A Nőt valószínűleg ez nem érdekelte, de a férfi nem tudta meghazudtolni saját lelkiismeretét. Lopva elővette telefonjait, melyen egy kis üzenet volt látható: "Vigyázz magadra."
Ő nem lett a körülmények áldozata, mert döntött. Áldozatot hozott, de tűnjék is bárhogyan a múlt fényében, ez az esemény örökre beleéget a férfi szívébe. Ezzel a keserédes teherrel szívében, új kapcsolatában akart kiteljesedni.

"Októberig összekefef*k annyi pénzt,
hogy új életet tudjunk kezdeni..."

[idézet]

Az új élet új gondolatokat szül. A beszélgetések heves vérmérséklete, forrósága eleinte tetszett a férfinak. Látta benne a Nő akaratát, mellyel magának kívánja, élvezte a helyzetet, amibe belecsöppent, de fejében folyton a szerettei jártak, akiknek "elvesztése" nem szerepelt életének bármilyen hevenyészett terve között sem.

"... talán csak a pillanat hevülete volt..." - gondolta magában, s felpattan a szeme. Nem otthon volt. Szíve heves dobogásba váltott, vérnyomása megindult, hajnal fél öt lehetett, szombat.... nézte a plafont egy darabig, próbálta megragadni a pillanatot, melyben Ő most létezett, illatokat, színeket, fényeket, teret... de be volt szorítva a falnak és nem tudta kezét kinyújtani. Combjánál furcsa mozgásra lett figyelmes... az egyik kutya próbálta befúrni magát a meleg takaró alá, megébresztve a másikat aki éppen a párna felé baktatott, keresvén ő is az alkalmatos pihenőhelyet a további szundikálásra... Ezt az intermezzo-t tovább színesítette a Nő "alvása"... kevesebb, mint percenként rándult össze, megmozdult, majd egy rövid dermedt pillanat következett, ahol szinte a lélegzetvétel is megszűnt... elnyugodott... majd ismét egy hatalmas rándulás, ahogyan az idegrendszer egyszerre mozdít meg egy testet, úgy rándult görcsbe a Nő teljes testében egyre nagyobb gyakorisággal.... "felébresztettem..." - gondolta a férfi és próbálta nyugtatólag tarkóját simogatni a Nőnek... de hasztalan.

Fél óra is eltelhetett a megébredés pillanatától már, amikor pánikroham tört a férfira. Olvasott erről, kereste a stabil pontokat és próbált levegő után kapkodni, de nem javult a helyzet. Ilyet legutoljára a huga esküvőjén élt át, amikor begörcsölt az interferon injekcióktól tüdeje... majdnem meghalt.... és most ismét ez az érzés...
Erőt vett magán, útját azonnal a fürdőszoba felé vette, s mit sem törődve a Nővel, ruhája után kutatott, hamar magára dobta, gyors mosakodás után kilépett az ajtón és azonnal lefelé vette irányát... A Nő sokáig alszik úgy is.... nem törődött azzal, hogy felébreszti... egyszerűen azért, "...mert nem lehet életet verni belé ilyen kora reggel.." - de ez most nem számított. "Nagy levegő, kényszerített, ritmusos köhögés"... olvasta valahol, hogy a szív ritmusát ezzel a módszerrel vissza lehet hozni, az infarktustól - ez a tudatosság már sokak életét megmentette... Most azonban másról volt szó... szíve vadul vert még mindig, tüdeje összeszűkült, alig kapott levegőt, közelinek érezte az ájulást, de már kezdett visszatérni.

A Pinnyédre vezető út nagy kanyarjánál állt meg. Szerette azt a helyet, mert 11 évig járt ezen az úton dolgozni és megnyugtatta a látvány... Lassan elcsendesedett a szívdobogás és elült a zaj a lelkében is...lassan, csak nagyon lassan... Soha nem tapasztal érzéssel vette elő telefonját, s nézett a kamerával szemközt... 

"Mi történt? Boldognak kellene lennem...."

Sokat nézegette ezeket a képeket. Próbálta önnön szemében felfedezni, a történtek okát. Talán lelkiismerete nem hagyta nyugodni, talán csak az új környezet teszi ezt vele, amit nehezen tud megszokni. Nem lehetett tudni. A szemek nem beszédesek, nincs magyarázat. Belépve az ajtón, a Nő fogadja. Reggeli kábultsággal ül fel a konyha székére, s rágyújt. Füst telíti el a konyhát, amely a férfit egy kicsit megnyugtatja.

"Szőrös vagy... Hol voltál?"

[idézet]

Ez a cigarettafüst azokra a vasárnapokra emlékeztette a férfit, amikor apjával reggelente leült sakkozni. Apja akkor még dohányzott, s rágyújtott ezeken az alkalmakon. A nap beszűrődő fényein át csodálta a füst kékes színét, formálódását, ahogyan akkor... most is. Szerette és megnyugvással töltötte el a férfit, habár tizenéves lévén ő maga nem dohányzott... élvezte a látványt akkor és most is. A csodás emlék csak a férfi szívében él, szívesen átadná ezt, de valami visszatartja... "Mindegy..." - válaszol magában, de az igazság csak az övé marad. Elhangzik ugyan, mi történt, de a Nőnek más fontos e pillanatban... "Hmm... Mikor borotválkozol meg?" - hangzik el a kérdés, mozdul, beveszi gyógyszereit, s halkan megszólal: "Visszamegyek aludni, korán van még...".

Őszinteség (18)

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"Minden változás jó. Közhely, de van benne valami" - gondolta a férfi, miközben indult lefelé a lifttel, de az előzmények megingatták nem túl lassan erősödő kettős énjének alapigazságait, ugyanis a Nő feltette a kérdést:

"Mikor hagyod ott Bernit?"[idézet]

Tudja a nevét. Tudja pontosan, hol dolgozik. Tud, hát mindent annak ellenére, hogy a férfi csak apró "morzsákban" beszélt a Nőnek ezekről a dolgokról. Nem ijedt meg, de félt ettől a kérdéstől, hisz Ő maga is készült a "nagy változásra", csak még erőt kellett gyűjteni ehhez a lépéshez, s ímhol a Nő egyszerű gondolkodása ismét megelőzte az övét. Neki csapta arcának a kérdést, mert akarta Őt. Ő legalább eltökélte magát a változásra... szégyellte magát a férfi. Egy lószart... egyszerűen gyáva volt változtatni - ez a nagy igazság, nem akart dönteni egyik mellett sem. Jó volt megülni a biztos hátvédként meghúzódó "meleg családi córeszban", de ennek hamarosan vége szakad...

A Nő kérdését a karácsony egy késői ünneplése előzte meg. Ismét összegabalyodtak, de most beépített szekrényből egyszer csak egy kis méretű, de pompásan felöltöztetett kis fenyő került elő. A Nő gyorsan "fénybe vágta" a kis fát, majd a tövében  áldoztak az élvezet oltárán, s mintegy magyarázatképpen "...mindig is szerettem volna a fenyőfa alatt csinálni..." hangzott el, eltompítva az aznapi második "gyors" aktus által nyújtott kétes érzéseket a szeretkezés sokkal bensőségesebb intézménye felé. Nem szégyellte magát egyik sem, tetszett nekik a szituáció. Nem volt túlzottan romantikus és ennek befejezésére kiválóan alkalmas volt a férfi finom és visszafogott kérdőre vonása kapcsolatuk jövőjét illetően.

A férfi viszont kitért a válaszadás elől. Helyeselt bár, hisz tökéletesen tisztában volt az esetleges következményekkel, de valamiért még ekkor nem számolt azzal, hogy ez a lépés be kell következzék. "Igen... hamarosan színt kell vallani." - Na ez aztán a süket duma. Ebben aztán semmi, de semmi őszinteség, előrelátás vagy felelősséget ne keressen senki, de ezt a Nő pontosan tudta. Búcsúzáskor parfümjével fújta be magát és odadörgölőzött a férfi nyakához, és annyit mondott: "... a nők tisztelik az őszinteséget... bármi is történjen, tisztában lesz azzal, ami közöttünk történik."

A lift leért. "Igazi őszinte munka..." - gondolta a férfi. Autójához sietett, kivette belőle tiszta pólóját, amelynek illatát nem lehetett érezni, de szinte fagyos anyaga összerántott minden bőrből kifelé irányuló illat-áramlást. Felnézett búcsúzóul a Nő ablakára, rápillantott az egyik orchideára és elmosolyodott. Aznap készített ilyen képeket búcsúzóul kolléganőjével... szerette őt... szeretett Vele dolgozni, de az érzést már nem tudta egyszerűen elnyomni, amivel a Nő presszionálta... "Akarj végre változtatni"...

Akart is meg nem is. Sokat gondolkozott, túl sokat. Azt hitte korai volt, de a következő napon már az események forgatagában találta magát hazatérte után. A Nő felspannolta érzelmeit találkozásukkor, s meggyőzte önmagát az őszinteségre. Belépett az ajtón, csendesen köszönt, majd levetkőzött és elkezdte szokásos esti tanulását, azonban ekkor nem volt egyedül. Vele volt a Nő számtalan sms formájában és folyamatosan pörgette a férfit, hogy mondja meg az igazságot, valljon végre színt. Odalépett az ágyhoz, a párja szemébe nézett és tudta... nem fogja széttépni lelkét otromba őszinteségével, ennek nem ez a módja.  

 "... megváltozott valami köztünk.
Nem úgy érzek már irántad..."
[idézet]

Az sms-ek áradata vadul rázta a férfi zsebében a telefont. "...mondd meg neki, hogy vagyok...most mondd meg...". Csörgött a telefon, jött az sms... a Nő érezte a másik oldalon... eljött az Ő pillanata, de nem. A válasz továbbra is csak a nem volt. Nem volt ott az ideje... szerette volna a férfi, ha szépen, békésen, tudatosan adagolja be ez a halálos mérget kedvesének.... nem volt tisztában a következményekkel, csak azzal, hogy hogy kerülje ki a kérdést:  "...van valakid?..." Nem volt egyértelmű válasz, csak folyton ismételgetett szavak, melyek sírásra váltották át legörbült szája szélét... széttörte a lelkét egykori társának, s nem árulta el, hogy van egy másik is az életében.... egy másik Nő, talán egy másik, kezdődő szerelem. Kételyek között aludtak el mindketten. A telefon elhallgatott, de érezhető volt, hogy ez a dráma lejátszódott a másik oldalon is. Reggel beszéltek, hangja sírós, pihenés nélküli volt. Lezárásra várt az "őszinte szó".

Jelenetük a délelőtt folyamán a hotel kistermében játszódott tovább. Kialvatlanul, meggyötörten ült le társával szemben és újra megkérdezte. "... ugye van valakid?... Megcsaltál vele?...". Mindkét kérdésre igen volt a válasz. Nem volt visszaút, nem volt mellébeszélés, több év alatt megismerte már férfi társát annyira, hogy érezze ezt a bajt. A férfi a kényszerű döntéstől összeomlott. Akkor és abban a pillanatban ráébredt tettének súlyára. A történtek hatása alatt állt, s egyre ismételgette: "Rendbe kell hozni mindent..." - Dönteni azonban képtelen volt... Ekkor döbbent rá... valójában mindkét Nőt szereti, egyiket sem akarja elveszíteni. Életre keltek énjei, életet adott a két végletének, megfogalmazni azonban még képtelen volt, mit is érez, de egyszerre gondolt a Nőre, mint leendő társára és bánta meg tettét jelenlegi társa szemében... 

Mi lehet ez? Kitől távolodjon?

Távolodnia egyáltalán kell bárkitől is?

Csak sokkal később derült ki számára; igenis a tiszta igazság lett volna a helyes út, a teljes őszinteség a maga puritán, nyers brutális valójában; Igazat mondott, nem állított valótlant, de nem a teljes igazság állt párja előtt, így nem dönthet egy ember sem maga, sem társa jövőjéről...És mily furcsa, hogy pont jelenlegi társa lesz az aki megérti e kettősség érzésvilágát, s támogatni fogja a férfit, akár önmaga kárára is. Talán nem céltalanul. Döntéseket hoznunk és döntések irányítják életünket. Mindketten, sőt mindhárman azt szerették volna, ha ez a döntés Önnön életükre van a jövőben pozitív hatással... nem elítélendő.

A szex(18)

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

Mielőtt belekezd a szemközt ülő ebbe a fejezetbe, a férfinek lenne egy kérése szeretett olvasóihoz. Ami most következik intim pillanatokra emlékezik, nem perverziókra. Aki ere számít csalódni fog, de aki olvas e sorok között olyan emlék-élményben lesz része, ami kicsit szövegében, tartalmában különbözik az eddigiektől.

A férfi a Nőre most is szeretettel gondol, különösképpen az egymással átélt pillanatokra, annak varázsos hangulatára, s mivel ez egy könyv, ezeknek a pillanatoknak a intim szemtelensége, kurvás közönségessége vagy épp női csábossága éppúgy hozzá tartozik ehhez a visszaemlékezéshez. Kezelje ezt mindenki a helyén!

"...neked beteg a fejed Gyurkesz!"

[idézet]

Tényleg beteg. Tuti. De megkérdezné a férfi a tisztelt férfitársadalmat: van annál szebb, felszabadultabb és nyitottabb érzés, amikor az ember a partnerével a szexről beszélhet? Létezik annál jobb érzés, amikor partnerünk dicsérő szavai egy olyan markolásban érnek véget, aminek következménye egy újabb szexelés?
Vagy van-e annál felemelőbb érzés, mikor kilépve az ajtón a Nő megragadja az ember f*kát és nem hajlandó elengedni... Aligha... férfitársaim.

Sokat beszélgettek erről a témáról. Nagyon érdekelte a férfit, hogy a Nő miként áll ehhez a kérdéshez, a  Nő pedig nyitott könyv volt. Sokszor beszélt kétes munkájáról, egyre gyakrabban. Próbálta viccesnek beállítani egyébként kegyetlen "dolgait".

Sokszor hallotta és láthatta a férfi a női csábítások egyszerű trükkjét, a finom, csipkés bugyiban bokáját megérintő és saját lába között hátrapillantó Nőt, ahogyan a bugyi alól kivillant illatos teste, hamvas, csupaszra borotvát p*cija. Kívánta... minden alkalommal. A guggolás művészetét, ahogyan térdelésbe mozdul tovább teste, kinyitva a férfi szemei előtt a Nő formás barna popsiját, betekintést engedve olyan intim helyekre is, ahová csak a "hétköznapi" élvezetek pillanatai után merészkedhet egy férfi.

A Nő pontosan tudja; a perverz szövegek "bejönnek", erre ugranak a pasik, de általában a nagy illúziókkal rendelkezők hamar elvéreznek a "porondon". Nagyot enni nagy étvággyal (vagy üres gyomorral) nehéz, de a finom tálalás és a "csipegetés" lehetősége kinyitja a határokat. Élvezni kell minden pillanatát, ehhez pedig nyitottság kell egymás iránt, egymás lehetőségei és gondolkozása iránt.Legyen ez a szöveg a megfelelő weboldalon, vagy suttogja, lihegje a társ a megfelelő fülekbe, a szex, de akár a viszontlátás erejét megsokszorozza.

"Imádom a se*ged..."

[idézet]

A Nő sokat "meztelenkedett" és a férfi kedvére csodálhatta teljes valójában.Szerette a látványt, rengeteget fényképezte és a Nő mosolygott. Élvezte.Nem magát a fotózást, hanem azt, hogy vele foglalkoznak. Élvezte a kettősséget, hogy testének illatáért, domborulataiért, hasáért oda vannak, s élvezte azt is, hogy lelkével is foglalkozni akarnak. Igaza volt.

Nagy méretű, kihívó ékszereit magához mérten viselte, illetettek hozzá s már a férfi sem tartotta szerény egyszerűségében, viseletében csillogó olcsóságnak. Sőt, úgy gondolkozott, hogy mellben, később fa*kban a piercing "férfias" erőpróba. Hitte: közvetlen idegi kapcsolat van a férfi f*rka és a mellében elhelyezett piercing között. Ha a nő szereti forgatni, mozgatni, kicsit tépni... az bizony nem kicsit izgató, a Nő pedig nagyon kedvelte, mind a férfiét, mind sajátjait...

Fürdés közben is különleges volt. Arca, kifejezései beszédesek lettek. Tisztálkodása, mozdulatai által nem érezte a férfi közönségesnek, inkább annak a pillanatnak, amikor egy kapcsolat továbblép az intimitás egy szakaszán... egyszerűen, önmagában volt szép. Lemosta magáról azt, amit soha nem feledett, a nap megalázottságát, izzadt gondjait. Szinte megtisztult  a nap fájdalmától, nyugalom ült ki arcára egy-egy lefekvés előtti fürdésnél, szinte érezhető volt ez a megnyugvás ez a béke, mely a színes zuhanyvízzel együtt érkezett arcára, mellein, hasán csörgedezett, s a kád közelében lábától eltáncolva csattogva hagyta el lábait.

 
Szerette nézni a férfi. Sokszor kacérkodott vele a Nő. Eltakarta magát, egyik kezével melleit, másik kezével testének szépét színes csobogó vízzel elkezdte simogatni.A jelenet már az ágyban folytatódott, ahol a simogatások jórészt átkerültek a férfi oltalmába. Néha a Nő is beleszólt ebbe a játékba. Finoman paskolni kezdte p*ciját, csiklója láthatóan vörösen duzzadt, s a férfi már égett is a vágytól, hogy az élvezet finoman csordogáló, csillogó-ragacsos sós ízeit, illatát és a Nőt magáénak tudhassa, friss bőrének illatával, kezeinek, ajkainak érintésével... furcsa - talán korai - szívtájéki érzéssel kezdi, mert Nő ilyenkor bókol. Szavainak egyszerűségét önmaga is kevésnek érezvén az együttlétekben teljesíti ki mondanivalóját. A férfi szereti az érintést, a simogatást. Minden vadulás, keménység ellenére van, különösen ami a szexhez tartozik.Szereti a kulturált együttlétet, legyen szó szerelmeskedésről, szeretkezésről, együttlétről, du*sról vagy épp ba*sról. Mindegyiknek megvan a maga  partnere, társa ezzel együtt csapodár "romantikája", s ahogy halad a történetük az idő vonalán, úgy haladnak majd ezen a lépcsőn, s hogy kinek merre veszi az irányt élete ilyentén alakulása...erről majd később, de addig is...

"Hogy is mondjam?

Van szexuális kultúrád.

Tudod, hogyan kell hozzányúlni egy nőhöz!
[idézet ]

Köszönöm Barbi! Ez a legszebb bók, amit egy férfi kaphat!

Nem voltak nagyvonalú terveik, jellemzően aznap estére, de férfi nem csak saját "farkaséhségét" csillapítani, tovább ment ennél, szóban és lélekben. Saját elvesztett lelkét próbálta megtalálni a Nőben, s elültette belé feltételen bizalmának magjait, s többször elrugaszkodott. A Nő emelkedett érzelmi erejében többször láttatta felé az anya szerepét, erős változni akarásában bízott...most úgy tűnhet a dolog, egyiküknek sem elég és pláne nem sok, de az idő mást bizonyít.

Egyik alkalommal felült a konyhapultra, feltette lábait a sarokelemekre. A csipkés bugyin áttetsző finom folt jelezte a férfinak, hogy a Nő már készült a "jelenetére". A férfi azonban csak egy simogatással válaszolt, ami megváltoztatott valamit aznap estére. Ráébresztette mindkettőjüket, hogy a puszta testi vágy immáron érzelmileg is tudja motiválni, mozgatni őket, elindult valami számukra fontos dolog...

"Ez a nő már nem az a nő..."
[idézet]

A beteljesedés útja

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"Nem játszhatsz senki érzelmeivel!"
[idézet]

A férfi számára beteljesült valami olyan, amire nem számított. A Nővel karjaiban azt élte át, amit egy gyermek világra jöttekor, mikor meglátja élete első fénysugarát, és szüleinek szemeibe nézhet, nagyon mélyen. Azt mondják, a gyermekek nem látnak még ilyenkor. Nem lehet tudni ennek a z igazságát, de a férfinek vannak élményei közvetlen születése után, amelyek mélyen belevésődtek idegi és sejtszintű emlékezetének legmélyebb gyökeibe.

A nő arca, különösen nagy szemeinek első pislantása; lassú, nehéz, de mégis oly gyönyörű rezdülése, s az alóla kibukkanó csillogó szempár tükröződő nedvessége erre a pillanatra emlékeztette. A szemközt nézés pillanatában, duzzadó, rózsaszín ajkát beharapva, finom mosollyal próbálja leplezni a gyönyörének "szégyenét". Nyakán és vállán kiduzzadnak az erek, teste azonnal tiltakozik a férfi minden mozdulata ellen, amely lehagyni volna képes őt e pillanatban. Kezei húzzák vissza, ismét és ismét, nem ereszti el ezt a pillanatot... száll valahol odafent, megnyugodva, távol minden emberitől. A férfi szépnek látja, s a Nő is ugyanezt érzi... összhang van. Csendes, békés, mozdulatlanságban térnek vissza önmagukhoz.

"Ez nem az a fény és nem a keresett lélek,
Nem a remény, aminek egyedül élek.

Szemedben látom tüzemnek hangját,
háborgó tengerét, tested haragját.

Én, csakis én, végre szép, a lélek, mi oly mélyen ég....
vagy a vágy, szerelem, ami áthat egy életen át.

Enyhül a vágy, ha kezeid hozzám érnek, s hogyha félek, közbelépek...
Terjed a méreg, ereidben ott az élet, önnön képem, ha szemedbe nézek...

Szép szemed éj, sose félj, ha a pillantás közénk áll..
gyere már, gyönyörű tested, mi hazatalál..."
[dalszöveg átirat - 2013.02.23.]

A férfi ezerszer élte át a pillanatot együttlétük után. Fantasztikusan élvezte a Nővel a szexet [aminek később külön fejezetet szán], de nem a szerelmesek szívével tette ezt. Nem tehette, nem szerelmes volt. Üresnek érezte magát saját világában..A Nőnek önmagának, életének, életmódjának érdekessége, énjének emberi és szexuális töltöttsége nem csak egyszerűen vonzó volt számára. Ez önmaga életének, sejtjeinek, genetikájának hiánya; önnön arcának csak felét láthatta e Nő nélkül.

Egyszerűen kellett az élethez, úgy mint a levegő. Kellet, hogy napjai részévé váljon és megvalósítsa azt a teljességet, amit azon az estén elért. Fehérneműk csipkés fátylain keresztül a világ egyszerűbbnek és élhetőbbnek tűnik, szerethetőbbnek.

Sokszor késő éjjelekig szeretkeztek megfeledkezve minden emberi gyarlóságtól, az idő és tér semmi lett számukra, elvesztették minden kapcsolatukat a külvilággal. Együtt kezdték a késő délutáni habos, illatos fürdőzésekkel, teázásokkal, beszélgetésekkel és együtt is fejezték be a napot, otromba gyorsasággal eltávolodva, hallgatva az ajtón keresztül a lift zaját, amint a férfi hazamegy... ismét és ismét...

"Őszintén meg kell mondani.

Színt kell vallani otthon."

[idézet]

Immáron nem csak a testiség játszotta főszerepet. Felmerült kapcsolatukban a felelősség kérdése is, melyet a Nő a maga módján kezelt. A férfi kitartott volna mindkét nő mellett - kényelmes helyzet volt neki, igazán izgalmas és izgató dolog két nővel kiszolgáltatni magát, de pontosan tudta; mindkét Nő irányába felelősséggel tartozik...

Nem is szeretett volna játszani. Saját "éhségének" csillapítása közben olyan további kínzó, szinte fájdalmas tapasztalat érte, amit csak egy tudatosan épített elme és szerető környezet tud "megmutatni". A felismerés mindennél szédítőbb, fájóbb, tudatos rombolást végzett a férfiban. A felismerés, hogy változtatni kell...

Valentin napja

https://myownblacknwhite.blogspot.com 

"Akarom ezt a nőt"

[idézet]

Nézni és látni valakit óriási különbség. Látni valakiben egy értéket, egy jövőt, ha még oly kétes is; egyfajta adottság, amit ki lehet használni nem alantas szándékkal, hanem ösztönösen építeni fel egy képet, egy kapcsot. Ilyenek jártak a fejében, amikor sokadjára már teázni indult a nőhöz. Egyre szimpatikusabb és egyre bonyolultabbnak érezte a dolgot ezzel a csók-kéréssel. Egy ilyen nő csókját kérni veszélyes mindkettőjük számára, hisz a csók felelősség, az intimitás csúcsa. Szeretve, szeretettel megcsókolni egy nőt, s ezt a csókot viszont kapni egy párkapcsolatban, vagy egy kezdődő szenvedélyben soha nem pusztán idő kérdése, hanem annak a "látásnak" a felelőssége, amivel pontosan érezzük a társ beszédes vágyait...

Elkezdődött ismét egy beszélgetés és a férfi sokat hallgatott. Csendjében, pillantásában benne voltak vágyai és már biztos volt a dolgában; valóban csak azt a csókot szerette volna. Február 14, Valentin napja és szülinap... még egyik sem releváns, mert még egymásnak csak ügyfelei. Kicsit több talán.Az elmúlt beszélgetések, az együtt töltött órák valamit visszaadtak a Nőnek. Egy cseppnyi bizalmat, amit az elmúlt egy év során kiölt belőle a sok, érzéketlenül felülkerekedő hús izzadt lihegése, perverz, nyálát csorgató "úriemberek" követelései, értetlenkedő, magukat megjátszó fiatal gyerekek "felsőbbrendűsége". Megerősödve jött ki ezekből, meggyötört testtel, lélekkel, de a magába vetett hitében mind erősebben.

"... ami nem öl meg..."

[idézet]

Gyakran mondogatta, s megerősítésképp felhozta kapcsolatát "igaz barátnőjével". Ez is erősítette ebbéli hitét, mert számára ez egy könnyű, de határozottan "irányított szabadidős foglalkozás" volt. Beszélgetni vele, kipletykálni a barátokat, intimitásokat, együtt érezni napi gondokkal, megélni - ha csak csekély mértékben is - a normális élet dolgait... számára vonzó volt, de túl hétköznapi, túl sablonos. És itt ül vele szemben egy pofátlan alak... aki Nőnek nézi, ekként szól hozzá... visszautasít minden olyat, amit könnyűszerrel adhatna, puszta, felületes testiséget, érzéketlen szexet, még érzéketlenebb kérdésekkel... nem értette a dolgot.

"... te szerelmes vagy?"

[idézet]

A nemleges válaszok mindig is feldühítették a nőt, bármiről is esett szó. Most sem kapott választ, pusztán kitérő gondolatokat és szemközt pillantást. Sokat beszélgettek aznap pedig. A férfi könnyűszerrel rájött, hogy a Nőnek egyszerű jót tenni szép szavak, gondolatok formájában...a férfi hallgatóságra talált, nyitott fülekre, nyitott lélekre, egy szeretetre éhező Nőre. Felelősséggel kezelték a kérdést mindketten. A Nő a félelmeivel a férfi pedig a hátterével. De ez csak eddig tarthatott.

Az ismeretlen mélység kedvessége  hívogató volt, amely érzéki formájában vette immáron kezdetét. Szemet gyönyörködtető volt az illatgyertya színes lángjának lobogása, ahogy fénye meleg színeiben hancúrozott a plafonon és a falon, illata pedig első pillanattól mindent áthatott. A krém illata oly mértékben szolgálta ki agyuk és idegrendszerük "erotikus központját", hogy szinte pillanatok alatt tűnt el minden aggályos feszültség. Az illatos fehér máz finoman a Nő bőrére került néhány simítással, szinte azonnal keveredett a levegőben terjengő feromonokkal és a gyertya illatával. Minden érzéküket kiszolgálta a pillanat.

 
A szaporább lélegzetvétel szinte érezhetően emelte meg a levegő és a testek nedvességét, a mindent átható pillantás pedig csak fokozta ezt az érzéki összhatást. Az érzékek és a tiszta erotika érintései csillogó hangok összességét suttogták a fülekbe, megsokszorozva minden érzékletes érintését kezeknek és ajkaknak egyaránt, s egy fergeteges pillanatban összeállott maga a zene. Szabadon áramlott minden gondolat, eltűntek az ajkak korlátai, majd egy zihált pillanat múltán a férfi megkapta amit kért.

Egy csók a Nőtől. Egy csók ebben a testileg és érzékeiben teljes, önfeledt pillanatban, ahol egy mély, mindent átható pillantás a zöld szemekbe felért bármivel... akkor és ott, mindketten átadták magukat egymásnak. A félsz és a távolság nem létezik immáron, a közelség fénylően szikráztató és mindketten habzsolják az este erotikus sötétjét, a lepedő vörös színeit, bársonyát, a kackiás, színpompás fényjátékot, élvezik egymás érintését egyre jobban, egyre gyorsabban és egyre mélyebben...

A testiség elvész ebben az ölelkezésben, a karok folyton csak húznak, nincs hang, csak hangos lélegzetvétel, nincs értelmes szó, csak az akarni vágyás zihált vágyai, hogy kiteljesedjen végre ez az együttlét. Szeretnék egymást - "Sziszi... Akarom.". Megszerzi magának a férfit, karjai menthetetlenül nyomják le csuklóit, a pillanat teljessé válik ebben az ellenmondást nem tűrő akarásban. Mindent és most azonnal... 

Az arc látványa leírhatatlan élményt ad a férfinak. A "láncaitól" elszakított nő örök felszabadultságával, tágra zárt szemei, nyitott ajka hirdeti érkeztét arra a helyre, ahová ki tudja milyen régen vágyott. Ott és abban a pillanatban szeretve van, nyitottan a világra, távol minden fájdalomtól, minden pillanattól, ami saját realitásához köti. Hangjából hallik a "soha szabadulni ettől a pillanattól" csilingelése, teste vonaglik halkan, arca, szája mosolyra nyílik s a férfi tudja... ezt a mosolyt Ő adhatta... csak neki.

Fekszenek egymás mellett, két kiterített "vad"... most még nincs gondolat, ami ezt a cirkuszt rendre tenné a fejekben. Nincs rá egyszerűen szükségük, az idő és a tér nem létezik... lebegnek mindketten. Visszaidézve a kezek és az ajkak érintéseinek varázsos remegtetését, az idegrendszer még mindig mozgatja minden porcikájukat, izmaik telve a hormonok adta reszkető, beszélni, hallani képtelen zsibogással... élvezik a csendet... élvezik egymást.

"Mi volt ez?"

 [idézet]

 A szelíd, alig hallható kérdéssel a csend megtört, de a fejek még zúgnak.A férfi megfogja a Nő kezeit, s megcsókolja tenyerét, először a balt, aztán a jobbat, megfordítja a kezeket, amelyeket már lassan de érezhetően húz vissza "gazdájuk", hitetlen pillantással az elmúlt percek történéseire, csillogó szemekkel ül fel az ágyon. Az előző percek bizonyosságával bár, de lelkében kissé bizonytalanul... néz és talán már lát is.

"Az enyém lett a csókod."

 [idézet]